Mindannyian érezzük a bizonytalanságot – tanárok, szülők, diákok egyaránt. Mi lesz, ha elszabadul a vírus az iskolakezdés miatt? Mekkora veszélynek tesszük ki magunkat azzal, hogy visszaengedjük a gyerekeinket a padba? Hogyan lehet így tanítani, tanulni, élni? Állandó szerzőnk, Kökéndy Ákos, a Pesthidegkúti Waldorf Iskola igazgatója mondja el, hogy ők a kollégáival milyen gondolatokkal és érzésekkel vágnak neki az új tanévnek.
Arra fókuszálunk, amihez értünk: a gyerekekkel akarunk foglalkozni, őket akarjuk tanítani. Méghozzá testközelből. Arra törekszünk, hogy erős szociális kapcsolatok alakuljanak ki közöttük, hogy megtanulják kezelni egymás búját-baját, osztozzanak a másik örömében. Ezt igazán csak úgy lehet elsajátítani, ha látják, érzékelik egymást a fizikai térben. Inkább legyen közöttük konfliktus, amit meg tudunk beszélni, amiből építkezni tudunk, mintsem kuksoljon mindenki csöndben, magában. Éppen ezért azt várjuk minden tanártól, hogy a közösségre, a kapcsolatokra koncentráljon, minden tanítási helyzetben ezek legyenek előnyben. Válasszanak olyan módszereket, ahol ez uralkodik, akár a tananyag rovására is. Hiszen ez az, amit az esetleges karantén alatt már nem lehet megtenni.
Át kell gondolni, hogy az egyes témák kapcsán mi az, amit otthon kell a gyerekeknek feldolgozniuk, mi az, amiben erősíteni kell az önálló tudásszerzést. Ez egyébként nem csupán a karantén miatt fontos, hiszen úgy néz ki a világ, hogy aki képes önállóan új ismereteket megszerezni, az több örömet élhet át egész életében.
A cikk tovább olvasható a https://wmn.hu/wmn-suli/53471-a-gyerekekkel-kell-egyutt-elni-nem-a-kockazattal–igy-keszul-egy-iskolaigazgato-a-tanevre weboldalon.
