Minden gyermek életében eljön egy átmeneti szakasz, amikor már nem kisgyerek, de még nem is kamasz. Egyszerűen csak „ötödikes”. Ám, egy Waldorf iskolás gyermek életében ötödikesnek lenni valami egészen különleges élményt tartogat, amiről minden Waldorf iskolás már hallott innen-onnan, és titkon évek óta várja…
Egy Waldorf ötödikes testben, lélekben és szellemben egész év során átitatódik az ókori tudással, történetekkel. Majd május végén hirtelen karnyújtási távolságba kerül a rég várt esemény, az ötödik tanév fénypontja, a Waldorf Olimpia, ahol – ha csak néhány napra is, – ókori görög városállamok hőseként bizonyíthatja felkészültségét, kitartását és erejét. Nagy sietséggel készül az olimpiai öltözék, gubancolódik a hímzőfonal, de végül minden szépen bevasalva várja további sorsát.
És eljön egy szép májusi reggel, amikor el kell indulni az Olimpia helyszínére. Sokaknak akár már itt kezdődhet a kihívások sora… Először több napig „egyedül”, se szülők, se testvérek, szokatlan ételek, több napi távollét az otthoni kényelemtől, a megszokott ritmustól… De a kihívások gyorsan élményekké szelídülnek, amint a két szorosan szervezett, szeretettel és odaadó figyelemmel bőségesen kibélelt felkészülési napon az ötödikes átadja magát az események sodrának. Az Istenek folyamatos üzeneteket küldenek és osztják kegyeiket.
Megüzenik, ki, milyen városállam polgára, kegyesen közel tartják a jó barátokat, küldenek, hol ragyogó napot, hol frissítő szellőt, hol pár csepp esőt, de csak azért, hogy megmutassák, valójában nem is esik. Segítségükkel a hős hírvivő-jelöltek hol képzeletbeli patakon, hol hegyeken, majd parázson futva, képzeletbeli szárnyas saruban gyakorlatoznak, dicséretet perdítenek diszkoszon az égiekhez, szivárványt írnak az égre a gerellyel… minden olimpiai számot begyakorolnak, tökéletesítenek. És az Istenek örvendeznek a nemes játékok, küzdelmek, és kitartás láttán. Edzők és kísérő tanárok – itt városállam vezetők – minden apró rezdülést figyelve szelíden támogatnak, átadják az Istenek üzeneteit, hogy az ötödikes az Olimpia napján testileg-lelkileg, gondolataiban és szívében felkészülten bizonyíthassa, amit neki bizonyítania kell.
Az ötödikes hős valójában formálódott már hónapok óta, ez biztos alapokat adott ahhoz, hogy a két tábori nap végére a mozdulatok, a megfelelő ritmus, tempó, technika, a lehető legfényesebbre csiszolva térjen nyugovóra. Hogy aztán másnap reggel még szebben ragyoghasson teljes olimpiai öltözékében, a városállamának megfelelő színűre festett övével díszítve, az igazi próbatételek napján.
És eljön végre az a reggel, sorjában érkeznek a vendégek, azaz mi, szülők, nagyszülők, testvérek…
Alig ismerünk rá… de megtaláljuk a sok fehér tunikás gyerek között…. Az ötödikes lelkesen üdvözli szüleit, nagyszüleit, nagy- és kistestvéreit, kutyusát. Szemünkkel követjük őt, ahogy a városállambéli társaival festett zászlók alatt, a maga által díszített fehér ruhában, görög hős-jelöltként felsorakozik. Integetünk, integet – de látjuk és érezzük, gondolatban már egészen máshol van…Hiszen erre készült egész évben, és az elmúlt napok feszes ritmusában.
A kezdést jelentő gongszó után lassanként kibontakozik a csoda. Könnyekig megható néma közös mozdulatok, görög énekszó, Istenek felé szóló felajánlások, és az olimpiai láng meggyújtása után az első megmérettetés a „marathoni” futás… . Itt és most kilenc Waldorf iskola százhúsz ötödikese fut, hogy vigye az üzenetet, átélve a hős marathoni hírvivő szerepét. A leggyorsabb futó (egy lány! egy lány!) óriási tapsot kap. Jönnek a leggyorsabbak szép sorban, azután csak áradnak a cél felé, mindenhonnan bíztató kiáltások, taps. De eltörpül e taps amellett, amivel az utolsó befutó ér célba…. akit a végén már az összes többi hírvivő hős bíztat teljes szívvel, hangosan, az utolsó stadionkörön végig vele futva. Mert ők mostanra már átélték, és tudják, hogy az elsőnek bár nagy munka, de talán könnyű volt, valamivel nehezebb a többinek, az utolsónak pedig óriási erőfeszítés, hogy megérkezzen. Kitartásukat, egymásra figyelő támogatásukat és azt a megfoghatatlan klasszikus szépséget, amit a gyermekkor végén magukénak tudhatnak, a további versenyszámokban is hordozzák: ahogyan sprintelnek, ugranak, küzdenek egymással birkózásban, ahogy távolba tekintve diszkoszt vetnek, gerelyt hajítanak s végül váltófutásban hajráznak. A közös támogatás az utolsónak, a gyengébbeknek, a kevésbé bátraknak is erőt és szárnyakat ad minden versenyszámban. Mindenki nyertes lett. S hogy mindezt csakis együtt és ott élhették át, a Waldorf Olimpiai himnusz utolsó közös eléneklésével ünneplik meg.
Akkor és ott egy ötödikes nem pusztán ötödikes, nem pusztán Waldorfos ötödikes, hanem egy igazán különleges ember, hős lett… az Istenek ajándékaként rendkívüli érzések költöznek belé, melynek sokáig hordozója, és hírvivője is lesz talán. Mi, kísérő vendégek a partvonalon túlról, a körön kívülről is érezzük az olimpiai hőseink köréből kiáradó, rendkívüli felemelő katartikus érzést. Nem lehet nem megérintődni, olyan átütően van jelen valami megfoghatatlan erő. A kistestvér máris a saját olimpiájára készül lelkesen, a nagytestvér visszaemlékszik a saját olimpiájára és összemosolyog a jelenlévő többi testvérrel, a szülő, nagyszülő egy pillanatra visszaréved saját gyerekkorába…bár neki is lehetett volna ilyen… aztán lassan mindenki visszaérkezik gondolataiban a most-ra.…
Akkor és ott, 2022. május 28-án szombaton délelőtt, a szigetszentmártoni „ókori stadionban” egy rövid időre mindannyian megkaptuk az Istenek ajándékát. A mi kis-nagy hős ötödikesünk magában hordozza… s mi az ő kitartása, tettei és helytállása által élhetjük át egy elmúlt kor eszményét és örök üzenetét: a világ szép, a világ jó és a világ igaz.
Huszák Andrea, szülő– Csillagösvény Waldorf Iskola
