Forrás: Európai Közép 2020 őszi száma
A Bothmer-gimnasztikáról:
2022-ben ünnepeljük a Bothmer-gimnasztika megjelenésének 100. évfordulóját, mely alkalmat kínál a szellemi és lelki tartalmakkal felruházott mozgáskultúra impulzusának megújulására. De mely erők kerítik hatalmukba ezt az impulzust?
A Bothmer-gimnasztika nevét Fritz Graf von Bothmerről kapta, aki a stuttgarti, első Waldorf- iskola testnevelő tanára volt 1922-től 1938-ig, az iskola bezárásáig. Bothmer gróf Rudolf Steiner felkérésére fogadta el ezt a tanári állást; pályafutása alatt közel 30 gimnasztikai gyakorlatot felölelő, a gyermekek egészséges földi inkarnálódását és fejlődését segítő mozdulatsorozatokat fejlesztett ki Steinerrel való közös munkája során, mely a Waldorf-iskolák testneveléstantervét alkotja. Az eltelt évek alatt a Bothmer-gimnasztika mára már kreatív, de továbbra is a tér erőviszonyait tiszteletben tartó játékokkal, gyakorlatokkal színesedett. Ezen mozgások gyakorlása felnőttek számára is, lelki, szellemi erőket felébresztve és ápolva az (ön)nevelés, a terápia és az önismereti út területén, felbecsülhetetlen értékkel bír.
Feltételezhetjük, hogy a Kedves Olvasók közül többen vannak, akik akár Waldorf-szülőként, tanárként, esetleg egy képzésen vagy egy nyílt napon szerzett személyes tapasztalatból egy teret pezsdítő közös játék, vagy egy belső munkát megkívánó gyakorlás, esetleg kihívásokkal teli feladatok átélésének emlékét idézik most fel.
A Bothmer-gimnasztika a háromdimenziós fizikai test és a testünk által meghatározott tér poláris irányainak (a fent-lent, elöl-hátul, jobb-bal) minőségeit segít átélni, jelentést és lelki és szellemi tartalmat adva nekik, törekedve minden pillanatban az egyensúlyból kibillentő külső és belső erők harmonizálására.
Kitekintés:
Ha kitekintünk a jelenlegi németországi helyzetre, ahol az első Waldorf-iskola megalakulásának 100 éves évfordulóját ünnepelhettük tavaly, 2019-ben, érdekes jelenséggel találkozhatunk.
A német Waldorf-tananyagban mára már a Bothmer-gimnasztika, a mozgásfejlődés gerincét adó szellemi forrás eltűnőben van. Számos ottani iskolában azt láthatjuk, hogy az antropozófiával áthatott szellemiség, az alapítás 100 éves évfordulójára megrendezett ünnepség pompájával ellentétben, kihunyni készül, ennek következtében a Waldorf egy „jól bevált” módszerré korcsosul. Ha megfigyeljük, hogy milyen szelek fújhatnak ma a Waldorf-iskolák vitorlájában, azon sem kell meglepődnünk, hogy itt elenyésző azon mozgástanároknak a száma (akiket mellesleg „sporttanárnak” neveznek, figyelmen kívül hagyva azt a mindennapos félreértésre alkalmat adó helyzetet, miszerint harmadikos kortól a gyermekek – ennek fényében jogosan – sport órára készülnek lelkesen vagy éppen félelemmel telve, mely elnevezés teljes mértékben félrevezető, ha a Bothmer gróf által megfogalmazott, az antropozófiai embertan alapjaira épülő tantervre tekintünk), akik Bothmer-gimnasztika képzést végeztek, tehát behatóan ismerik a Waldorf mozgástantervét. (Jelenleg egy 4 éves hétvégi képzés kínál lehetőséget számos országban arra, hogy testnevelő tanárok, illetve bárki, akinek a Bothmer-gimnasztika felkeltette az érdeklődését, a képzést elvégezze.)
Ezek után azon sem kell talán meglepődnünk, hogy mára már az az elfogadott, hogy a tanár személyes szimpátiájára, illetve szabadságára van bízva, hogy beleviszi-e a tanmenetbe az antropozófia szellemiségét.
Itt kell megjegyeznem, hogy mély tisztelet övezi azon tanárok kis csoportját, akik az árral szemben úszva az antropozófia ezen megnyilvánulását a Waldorf-iskolákban fontosnak tartják, és hivatásukat erre áldozzák.
Az embert körülvevő tér és a kép-zelőerő feláldozása a kép-ernyő oltárán
A gyermek fejlődésének puszta megfigyeléséből is tudhatjuk, hogy az évek során a képzelőerő és a személyes tér viszonya arányosan változik. Amennyire színes, eleven a kisgyermek képzelőereje, annyira csekély még az őt körülvevő személyes tér. Felnőtté válásuk során a személyes tér nő, a gondolkodásuk absztrakttá válik, a képzelőerő kifakul, ha nem ápoljuk.
A Bothmer-mozgás sajátossága, hogy egy mozdulatot színes, eleven belső képek vezetnek, dúsítanak, melyeknek gyógyító hatásuk van a közösségre és az egyénre.
Az elmúlt hónapokban a „korona-krízis” okozta bezártságból fakadó „belső hiányérzet” helyet adott annak a Nyugat-Európából kiinduló kísérletnek, hogy a „Bothmer-mozgást online átélhessük”! Míg egy csoportos Bothmer-órán az emberek személyes terüket egymással megosztva, a mozgás és nyugalom váltakozó dinamikáját megélve, egymást a valós térben közös önismereti úton segíthetik, addig alkalom nyílik most már azt is megélni, milyen egy képernyővel „kommunikálva”, egy digitális eszközt mint tanítómestert szobánkba felállítva, gyufásdoboz nagyságú emberek sík „le-kép-eződésének” örvendve „együtt mozogni” ; és mindezek felett azt a mozgást, mely a három dimenzió minőségeinek átélésén alapul, virtuális, kétdimenziós élménnyé lealacsonyítani.
Hova veszett el a harmadik dimenzió? Hova lett az Ember, az emberi?
A szándék azonban jóhiszemű; addig is, amíg bezárva ültünk otthon a kanapén, legyen egy mentsvár, ahol az együvé tartozás, a közös munka élménye átélhető.
Ám ennek eredményeként a gimnasztikai gyakorlatok, mint egy fitnesz vagy kondi edzés, most már bármikor visszanézhetőek, ismételhetőek, „hála” az intelligens elektronikának és az internetnek.
De hamarosan fellélegezhetünk, hogy mindezen élmény a bezártság áthidalására szolgáló múltbéli kísérlet egy vargabetűje volt csupán… avagy mégsem? Az elmúlt hónapok digitális élményének elsöprő sikerére, mint kísérleti időszakra építkezve, az ajtónkon kopogtat az online Bothmer-gimnasztika képzés!
A szándék ugyanakkor itt is „jó”; minél többen ismerjék meg ezt a nemes mozgásélményt a világban, és alkalmuk nyíljon akár a Kaukázusban is a Bothmer-gimnasztika rejtelmeiben elmélyedni! De vajon mi jut el a szellemi és lelki tartalmak valódi átélésére hivatott emberi, közösségi mozgásból a képernyő és az internet kínálta technika segítségével az emberekhez? Milyen erőket szolgáló szellemi lények költöznek bele majd ebbe az új, virtuális közösségbe?
„Jó”, mert ha ezt a tanulási módot választjuk, nem kell elutazni, a családtól egy egész hétvégén át távol lenni, nagyobb költségeket rááldozni, míg egy hétvégi intenzív képzés mindezt megkívánja. Mindezen erőfeszítést felváltja a kényelem; a készülődést, a ráhangolódást, a képzés kínálta ön- és közösségfejlesztő élmények átélését felváltja egy gombnyomás. Az emberi érintést, mint lelket tápláló és fejlesztő élményt, a rideg képernyőre való fókuszálás váltja fel.
„Jó”, mert vissza lehet nézni a tanultakat, és bármikor elővehető a digitális könyvtárból. A tanulási folyamat, amire Steiner rávilágított, egy aktív, azaz éber és egy passzív, tehát alvó szakaszból, ritmusokból áll. Ezt most felváltja a mindig rendelkezésre álló digitális anyag, mely elfeledteti velünk e folyamat egészséges ritmusát.
Továbbá nem kell többé emlékező erőinket iskolázni sem, nincs már szükség a lelket megdolgoztató, erőfeszítéssel járó, testi mozgásminták előhívására úgy, ahogy ez eddig történt.
Hova lesz a tanító, mint tanítvány? Az ilyen úton való mozgástanítás, gyakorlás kizárja, hogy a tanár az óra végén a tanítványok reakciójából, rezonálásából táplálkozva hiteles önreflexiót végezzen, illetve a tanítványain meditáljon, ezzel kialakítva egy mélyebb kapcsolatot velük, mivel a tanár nem kap valós képet a tanítvány mozgásáról, személyéről.
A valóságot egy csorba tükör váltja fel.
És nem utolsó sorban, mi történik a színes, a teret mozgásba hozó képzelőerőnkkel? Milyen képélményt viszünk aznapi alvásunkkal az éjszakába?
Jövőbe tekintés:
Hogyan képzeljük a jövőt az Emberi mozgás tekintetében?
Lesz-e még elég hiteles ember, közösség, akik hordozni fogják szívükben, tetteikben a Bothmer-mozgás valódi impulzusát? Lesznek-e még Waldorf-iskolák, terápia-központok, intézmények, ahol az Emberi mozgás és az őt körülvevő tér szellemi tartalmakkal lesz megtöltve?
Ha egy nagyobb távlatból napjainkra tekintünk, feltehetjük a kérdést magunknak, miben vagyunk felelősek azért, hogy elkerüljük, hogy egy elhidegült közösségben, egy digitalizált virtuális kultúrában éljünk és neveljük a jövő nemzedékét, és az emberi testre ne csak mint egy csont- és izomrendszerre, netalán addigra már gépezetre tekintsünk.
Mi kezünkben van, hogy a gép rabjává tesszük-e, vagy szellemmel hatjuk-e át mozgásunkat.
A cikk szerzője Kiss Linda, Waldorf-testnevelő tanár, Bothmer-gimnaszta és -terapeuta
- 06. 11. Berlin
