A testnek ritmusa van, a léleknek színei, a gondolatnak fénye…

Távoktatás a Waldorf-iskolákban

Pár napja alaposan kizökkentünk a megszokásból. Tantermeink üresen állnak és az ember-ember közötti, gyermek-tanár közötti találkozások tere egy másik világba kényszerül.

Meddig mehetünk el?

Ezzel a kérdéssel kerestem meg – telefonon – olyan barátaimat, ismerőseimet, akik tanárok, gyógypedagógusok, tanácsadók, terapeuták, festők. Mindannyian a Waldorf-közösség jeles tagjai. Gondolataikból, közös keresésinkből született ez az írás. Segédanyagként. Magunknak.

*

Életfeltételeink összfolyamata az egészség, ami a belső erőink és külvilág hatásai közötti örök kiegyenlítődés. Egy láthatatlan mozgás. A pedagógia végső célja – kövesse akár a különböző vallási, állami vagy alternatív irányelveket- nem lehetne más, minthogy egészségre képes embereket neveljen. Egységbe emelje a szellemet, lelket és testet, mert így bontakozhat ki az emberben az az önértelmező erő, mellyel másokhoz s a világhoz is építőn tud kapcsolódni.

Most az egészségvédelem kapcsán kerülnünk illik egymást. Behúzódni kényszerülünk az otthonaink belső tereibe, önmagunk titkos szobáiba. Minden betegségnek bölcsessége van. Rámutat az egyensúlytalanságra. Világjárvány a világunkért.

Felborult a rutin ritmusunk. Nincs tömeg a buszokon és kiürültek a boltok egymásba vetett bizalom-polcai. Az egoizmus kezdi ellehetetleníteni önmagát.

Átértékelünk. A gyerekek – a felnőttvilág lakmuszpapírjaiként – régóta jeleznek. Jelzik a viselkedésükkel, a nehézségeikkel, a más vagy zavart részképességeikkel, hogy változtatnunk kell. Most egy vírus igyekszik szociálisabbá formálni világunkat.

*

A kisgyermek- és kisiskolás kor alapvető minősége az utánzás.

A kiskamaszé az érzésekben való élet, azok érzékeny szétbontogatása.

A serdülőké egy elkülönülni vágyásból fakadó ítélőerő megjelenése.

Az ifjaké mindezen állapotok hatványozott hullámzása.

A pedagógusok feladata a Waldorf-iskolában nem más, minthogy ezen állapotokat – életkori sajátosságokat – a tantárgyak által hordozott tanítási tartalmak megfelelő előhívásával kísérje, óvja. A tanárok elszántságát akarja akarni a „kicsi”; a belső képeit érzi, éli át a „közepes”. A pedagógus önmagán átszűrt tananyag-értései lesznek a „nagyokban” az ébredő ítélet mértékei. Ehhez együttlét szükséges! Az érzések, a figyelmek változatos egymásra hatásának megélése gyermek és gyermek valamint a tanár között – ez az igazi tanulás. Ettől lesz templom az iskola.

A digitális eszközök természetüknél fogva oltják ki, szüntetik meg ezt a figyelemből szőtt teret.

A távoktatás nem épít templomot. Ne is akarjuk arra használni. Ahhoz viszont segítségünk lehet, hogy a „Waldorf-tanárok raktáraiból a szülőknek egyre többet csepegtessünk”(1), hogy otthon ők is templomépítők lehessenek.

Feladatainkkal a visszahúzódás és megállás időszakában a szülő-gyerek kapcsolat erősítését mozdíthatjuk elő a tantárgyakban való előrelépegetés mellett.

• Ne „faragjunk” a szülőkből tanárt. A szülőségben erősítsük meg őket. Nekik írjunk online! Ők kapják meg a gyerekeknek szánt feladatokat és a támpontokat ahhoz, hogy tudják, mit miért kérünk és miért pont úgy. Ettől tudnak ők is még inkább utánozhatóvá, érezhetővé és mértékké válni.

• (A legtöbb iskolában 6. osztályig ez a terv, de van ahol 8. osztályban is a szülők közvetítik, ill. nyomtatják ki a tanulnivalót.)

• Engedjünk teret és időt ahhoz, hogy a családok egyéni életritmusa alkalmazkodhasson ahhoz, hogy nincs iskola. Kérhetünk napirendet persze, a közös vagy egyéni tanulási idő megjelölésével, de ne szabályozzuk túl az otthoni életet. A szülőknek is lélegzethez kell jutniuk.

• Ne akarjuk leképezni naponta az órarendet! Ne halmozzuk el a szülőket, ill. a nagyobb gyerekeket a feladatokkal, arra kényszerítve őket, hogy egész nap a gép előtt üljenek, ill. készenlétben legyenek. (Se magunkat!)

• A feladatok teljesítése legyen határidőhöz kötve. Ez ne legyen túl szűk, mert a gyerekek teljesítési ritmusai, képességei is mások.

• Ha az oktatásunk epochális, a távoktatás is legyen projekt-alapú.

• A projekt-feladatok (pl. könyvek kiolvasása, naplókészítés, versmásolás, mesefordítás, állattan-esszé, növénymegfigyelés, útiterv készítése, térképrajzolás, történelmi szövegeket feldolgozó kérdések válaszai, találóskérdések gyűjtése, formarajz-sorozat készítése, levélírás stb. lsd: MWSZ ötletfelülete) segítik az elmélyülést. Mellesleg nem kötnek a géphez és megkönnyítik a többgyerekes és „egy gépes” családok időbeosztását.

• Ha hetente, esetleg 2-3 hetente küldjük a feladatokat- méghozzá meghatározott napon, időpontban, a mi munkánknak is lesz ritmusa, ami jó szokássá válhat. (Mi is lelassíthatunk.)

• Sokan megjelöltek fix „ konzultációs” időket, mikor egyaránt elérhetők telefonon a diákok és a szülők számára is. Ez támogató, kapcsolaterősítő alkalom lehet.

• A szív és a kéz megszólítása érdekében a „ritmikus rész” lehet akár a házi munka, a kertészkedés, a hancúrozás, a társasozás, a nagymozgással járó családi program.

• Művészeti tevékenységek beilleszthetők a füzet ill. a naplóvezetés részeibe.

• Az agyagozáshoz, kézimunkához is adjunk ötleteket, de készíthetnek a gyerekek maguknak is valami fontos használati eszközt, mestermunkát*, aminek folyamatát dokumentálják.

• A szülőknek ajánlhatunk rítusainkból is. Hangozzék el a bizonyítványvers, lehet a napot egy s szülőkhöz is közelálló verssel, fohásszal kezdeni, mely kiemeli figyelmünket a hétköznapiból. Az estéket pedig egy visszatekintő beszélgetéssel, korosztályos mesével zárhatjuk.

• Engedjünk teret a szülők, diákok, kollegák visszajelzéseinek. A távolságban a közös keresés köt össze minket.

Ne felejtsük el, ez az út nem a valódi tanítás útja, csak „tanultatás”. Bánjunk vele átgondoltan és mértékkel!

Ezt kívánom mindenkinek társaim – Barabás Kata, Bognár Ágnes, G. Ekler Ágnes, Hamvas Emőke Kemecsi Ágnes, Kovács Nikoletta, Kulcsár Gábor, Mezei Kati, Bubu-Tímár Éva, Varga Szemes László (1), Tornai Tünde valamint Romek Dóri* – segítségével:

Pintér Krisztina

Waldorf Pedagógiai Intézet

Göd, 2020. március 19.