Az, amit most átélünk egy fontos kérdést hordoz. Azt kérdezi tőlünk, hogy elég tudatos-e az ember ahhoz, hogy felismerje és azonosítsa az eddigi fejlődés betegségének jegyeit, hogy utána egy emberi és virágzó társadalmi és gazdasági berendezkedés felé vezető utat válasszon?
A válasz pedig sorsfordító, mert ha nem sikerül megragadni a lehetőséget, akkor nem csak az tér vissza, ami ezt a problémát okozta, hanem ennél sokkal rosszabb lesz. Ha arra várunk, hogy mikor tudunk végre a megszokott életünkhöz visszatérni, mikor nyithatjuk ki újra üzleteinket, és mikor lehet újra a régi normák és szokások szerint csinálni mindent, ugyanúgy ahogy eddig, akkor ez olyan, mintha az emberiség a tömeges öngyilkosságot választaná. Mert ezen az úton az ember a szellemi létezés helyett – önként és dalolva – hajtaná fejét egy elektronikus rabigába.
Ennél az útelágazásnál az egyik út ugyanis az 5G, az okos városok, és a félelemtől vezérelt emberekbe ültetett mikrochippek és egy nagy központi számítógépbe bekötött emberiség irányába visz. A totális kontroll és a digitalizált emberi gondolkodás felé.
Ezért kell megtalálni azt az utat, amin egy emberi és az embert szolgáló világ felé tudunk haladni. Egy erről készült beszélgetést lehet megnézni a következő videóban: A VÍRUS ELŐTT ÉS UTÁN