Juhász Zoltán: Lazúr falfestés a magyar Waldorf iskolák osztálytermeiben és Nagy-Brittania néhány antropozófiai intézményében

Bevezetés a módszer művészi-esztétikai és szellemi alapjaiba valamint alapvető gyakorlati fogásaiba

Két évtizedes, külföldön nyert tapasztalatok és a hazai helyzet perspektívái

–Juhász Zoltán írása-

2020 augusztusát írjuk. Túl és benne a Covid-ban. Vasárnap kora délelőtt van… Festékfoltos ruhámban, barátom kocsijának hátsó ülésén pötyögök a laptopon miközben autónk a dél-angliai Weald dombjain és  napos erdein át ma is “The Mount” camphill felé suhan. Lazúr festeni megyünk, összeszokott, alkalmanként összeverődő kis csapat. Több mint húsz éve időnként visszajárunk ide. Impozáns, XIX. századvégi neogótikus, kő- és téglaépület fogadja az idetérőt; parkjában faóriások, tornya csúcsán Szt. Mihály szobra.  Nagy termeiben valaha szerzetesek ebédeltek és imádkoztak, ám 1970 óta fogyatékosok és gondozóik élnek itt.

Miközben otthon, magyarhonban, kollégák és szülők már vagy legyűrték  a “kötelező” dekorálást, vagy most gyűrkőznek neki az osztálytermek falainak éveleji festéséhez.

Mi is ez a “lazúr falfestés”?

Saját tapasztalatom, értésem alapján egy rövid definíció:

Az úgynevezett lazúr falfestéssel az a célunk, hogy olyan érzékenyen, művészi módon, éterien festett, “lélegző”, élő színfelületet hozzunk létre a falon, amely jótékony, kedvező, harmonizáló hatással van az egyénekre akik a belső térben tartózkódnak. (Ez a továbbiakban részletesebben kifejtésre kerül.)

Ez kezdődik mindjárt a megfelelő színek, nagyon finom színárnyalatok, színtónusok megválasztásával. (A következő kérdés majd az lesz milyen módon hordjuk fel és ezáltal hogyan jelenik meg a szín, sőt az egymáson áttetsző színek!)

Manapság a lakberendezési és barkácsboltok modern festékkeverő gépein “egyedi” megrendelésre válszthatunk sok száz, vagy akár több ezer színből, amiket a gyártó (pl. Dulux) előre összeálított nekünk. Ezt percek alatt kikeveri a gép (és az azt kezelő asszisztens) számunkra. Ezek a brossúrák előre pontosan rögzített (bemért) színek sorozataiból állnak. A választék valójában még így is szédítő. Gyerekkoromban otthon, – és mind a mai napig a “kevésbé fejlett” gazdaságokban,- a szobafestők képesek (voltak) mindössze 3-4 színező tubusból (sárga, piros, kék és zöld) rengeteg színt, saját maguk, ott a helyszínen, több-kevesebb sikerrel a megrendelő igényeinek megfelelően kikeverni. Ezt manapság a legtöbb szobafestő kép-telen (!) megtenni. És amúgy is a tulajnak ez valószínűleg nem lenne elég jó, elég egzakt.

És mennyire is tudatos és értő a színválasztásunk vagy mennyire ez csupán egy “tetszik-nem tetszik” döntés?

De lépjünk csak egy kissé hátrébb hogy messzebbről szemlélhessük hogyan is néz ki a lakberendezés ügye. A modern épületeknek először a falai és szerkezetei elemei lettek egyre jobban kiegyenesítve és derékszögesítve. Aztán eljutottunk oda hogy (először) Hollandiában, Németországban (a volt “északi reneszánsz” egykori kultúrájának (holt) helyén) a vakolatot, a befejező glettelést is oldalról nagyon lapos szögben kezdték el megvilágítani, hogy ellenőrizzék a fal símaságát, tökéletességét. (E népek ilyesmiben nem ismernek tréfát.) A  színek pedig, akár a hordozó felület,- magától értetődően, teljesen homogén kell legyenek. A tökéletesség ilyen fajtájára való törekvés kilépett az udvarra is, (már ami megmaradt belőle): a kertes, városi és vidéki házak kerítésének betonos, vakolt alapjai, falai, fém elemei, cement, műkő és beton anyagai és gyalult, csiszolt, vegyszerekkel átitatott deszkái is regimentális rendet, ipari precízitást tükröznek. Csakhogy aztán ebből a magunk teremtette modern, ipari, tökéletes és egyúttal embertelen környezetből visszameneküljünk nagyszüleink bárdolatlan, falusi miliőjébe egy kis nyári “szabadságra” nosztalgiázni. Fölvetődik a kérdés: “Közben mit is mulasztottunk el?”

Mi lehet a lakás- és épület-kultúra ilyen irányú változása mögött? Miért alakult ez így? Milyenek lettünk mi? Milyen az életünk? Milyen dolog ilyen lakásokban, házakban élni, ilyen munkahelyeken dolgozni? Ez a fejlődés iránya? Van ezzel valami gond? Hiszen egyre “szépül”, tökéletesedik ez a mi világunk. Vagy mégse?

Ha szinte mindenhol fellelhető ez az irányultság, akkor kell legyen (szinte mindenhol) valami erő vagy késztetés, ami mindenhol ugyanezt, vagy ilyen, hasonló jellegű dolgokat hoz létre. Valami bennünk lévő, vagy kívűlről jövő hatás ami ezt okozza.

Az antropozófia, vagy szellemtudomány, azokat az erőket amelyek  az ilyen jellegű, fentebb leírt tendenciákat hozzák létre, nevezi ahrimáni erőknek. Bemerevedés, keményedés, beszűkülés és összehúzódás, a dolgok uniformizálása, döglöttsége,  beszürkülése, élettelensége az eredmény. Ennek az ellentéte lenne,- a fentebb vizuális aspektusból nézve,- a káosz, a lázas nyugtalanság, illetve határtalan kiterjedés és csábító, izgató, színes összevisszaság, illetve a formák kuszasága, rendezetlensége. Ez utóbbit hívhatnánk luciferinek.

Tehát ahová az elmúlt évtizedekben “fejlődtünk” az a falfelület tükörsíma minősége (lakásban és utcán) és mértani feszített síkja. Továbbá ott van az a tökéletesen szép, kódjelölt, egyöntetű szín. Vagy van valami más választásunk is?

Az előbbi elméleti, szellemtudományos fejtegetést követve kell legyen a kettő életminőség, és teremtő erő közt: az élettelen merevség, “tökéletesség”,- és a kaotikus zűrzavar, színkavalkád, vagy ideges és indulatos ecsetvonások között valami, ami harmonikus, megnyugtató, éltető és élő, frissítő, művészi, emberi. Tágabb értelemben tekintve, ezt a harmonikus, ideális  közepet nevezhetnénk isteninek, sőt krisztusinak is.

(Bár ez utóbbi szavak és ideák használata nem túl PC (politically correct) manapság. Itt Nyugat-Európában, ahonnan írok, már egyre kevésbé az.)

De vissza a pemzlihez. Szálljunk vissza a szellemi magasságokból a földre,- és magunkba.

Ha valami szépet, harmonikusat szeretnénk létrehozni, akkor egyrészt kell hogy már eleve rendelkezzünk egy bizonyos fokú belső harmóniával. Másrészt, az alkotói folyamat során mind magunkban, belül,  mind az alkotás tárgyában, kívül, rendezzük, harmonizáljuk magunkat is és a világot is egyúttal.

Gyakorlatilag a lazúr falfestés során keressük azt a módot, hogy harmónikus, élő módon, áramló és lélegző módon, finoman színeket hozzunk a fehér falra. Ha ezt jól sikerül, akkor amit megéltünk a pillanatban, az alkotó “szobafestés”-ben, akkor az ami utána is ott marad a falon, az hasonló érzéssel és áramlással, szabad lélegzéssel fogja eltölteni azt az egyént is, aki ezt a falat később szemléli, vagy ha nem is tudatosan szemléli ugyan, de a tudatalattijával valahogy mégiscsak érzékeli, befogadja, látja, benne él és tartózkodik. Gondoljunk csak bele: össze-vissza csacsogunk, pletykálunk kollégákkal és szülőkkel, esetleg idegesen kapkodva vagy unottan festjük a falat. Akárhogy is, a lelkünk és szellemünk állapota, egzaltsága ott és akkor leképeződik a falon. És 20-30 gyerek naponta egy éven át ezt fogja magába “inni” és ezáltal is nevelődni. Mekorra felelősség!

A lazúrozáshoz nem csak egy technikát kell elsajátítani, hanem egy mesterséget. Vagy egy művészetet. Régen az ilyesminek megvolt a szigorú (s gyötrelmes) útja és rendje. És egy ilyen vállalás, mesterségbeli kiteljesedés, művészi beteljesedés ma se megy gyorsabban. Ha esetleg a kedves olvasónak illúziói voltak hogy ez írást olvasva másnap már tökéletesen kifesti az osztálytermet vagy a nappalit,… hát az nem valószínű.

A saját személyes utamat illetően, az antropozófiai  művészet terápiás képzésem (Tobias School of Art, England, 1998-2001) szín- és festészettanulmányai és az évtizedek során, mellékesen végzett sok “favágó” szobafestő munkám jó alapot adnak, hogy igyekezzek valamit a fenti szellemben megpróbálni létrehozni. Azonban egyáltalán nem érzem hogy mestere lennék a dolognak. Magamat jó iparoslegénynek tartom, a mesteri szinttől messze állok.

Ha valaki jól szeretne lazúr falfesteni, akkor valószínűleg a papíron történő akvarell (víz) festés antropozófiai iskolázása, gyakorlása lehet az egyik kulcs a sikerhez. Egy hagyományos, akadémiai művészeti képzés is rengeteg tudással felvértezhet, bár sok hiánnyal is bír valószínűleg. Egy másik alapja a lazúrozásnak egy alapos szobafestő-mázoló igazi szaktudás, ami kiterjed a vakolás-glettelésre és kissé a kőműves szakmára is. A fa és egyéb anyagokkal való munkatapasztalat szintén előnyös.

(Itt rengeteg elméleti, szellemtudományos és egyéb szakkérdés és megszerzett, képzett érzékelés és tudás van még amiről lehetne, kellene említést tenni, de per pillanat képtelenség ez írás keretei közt.)

De most próbáljuk meg a lehetetlent és ugorjunk fejest a falra. Ecsettel a kézben.

 

A lazúr falfestés kellékei valamint egyéb meghatározó tényezők

A lazúrozás legalapvetőbb, elengedhetetlen kellékei: a megfelelően előkészített, lehetőleg nem síma, hanem kissé érdes (textúrált) majd fehérre festett falfelület, (ennek összes anyagai és eszközei), a megfelelő színes lazúr festékanyagok és ezek összetevői, és a megfelelő lazúrfestő eszköz (ideálisan az ecset).

És ne feledkezzünk el a többi meghatározó tényezőről: hogy egy adott térrel, annak méreteivel, más termekhez való viszonyával és elhelyezkedésével az épület egészében, annak naponta és évszakonként változó fényviszonyaival, természetes és mesterséges megvilágításával, továbbá a terem rendeltetésével, a tér használóival, valamint az odatartozó bútorokkal, felszerelésekkel és tárgyakkal is kell “dolgoznunk”, számolnunk.

Más a részben kiüritett (bútorok középre tolva) és teljesen kilazúrozott terem és más a már visszarendezett tér hatása, ahol a falakból nem minden fog látszani.

Az elérendő esztétikai hatás

A fentebb már tárgyalt, kitűzött, megvalósítandó kézműves-művészi feladat kell meghatározza azt hogy milyen eszközözzel dolgozzunk. És nem fordítva: ilyen eszközök állnak rendelkezésre, ezekkel ilyen falat tudunk létrehozni. “You can’t make a silk purse out of a sow’s ear.”- mondja az angol közmondás. Azaz: disznó füléből nem lehet selyem tárcát csinálni.

Nézzük csak meg közelebbről a falfestés mai helyzetét: A mai nyugati kultúrában használt diszperzit festékek bizonyos célllal és feltételezesekből, fogyasztói igényekből kiindulva és bizonyos elérendő esztétikai hatáshoz lettek kifejlesztve, vagy fejlődtek oda ahol vannak, amilyenek. Ezek persze nagyrészben ipari kemikáliákból, azaz kőolajszármazékokból készülnek. A cél a falon lévő korábbi elhasználódás, kopás és elkoszolódás betakarása (mint minden festésé általában) a lehető leghatékonyabb, legegyszerűbb és legolcsóbb módon (akár lelkes amatőr dekoratőr lakástulajdonosok részére) minél könnyebben kivitelezhető, egyszerű, gyors módszerrel. Az elérendő esztétikai hatás fő értékmérője az egyenletes takarás, (egy vagy két réteggel) és a tökéletesen homogén színhatás.

Ezen túl vagy ezzel szemben a mi lazúrfestésünk célja egy nem homogén, hanem lágyan “lélegző”, “éteri”, vagy atmoszferikus hatás. Ennek mélysége van, még az első pillantásra esetleg egy színűnek tűnő színes falfelület is több, (2-3-4) egymáshoz nagyon közelálló de nem teljesen azonos, áttetsző színrétegekből épül fel, vagy születik meg. Az emberi kéz mozgatta ecset nem fog uniformális, egyöntetű rétegeket képezni. Azokban látszani, lüktetni, kavarogni fog, -bár remélhetőleg nagyon finoman, szépen és harmonikusan a szín is, – a festő keze, tulajdonképpeni tudatos és tudattalan lelki, szellemi leképeződése. Jó esetben ez nemcsak a saját személyének kijfejeződése, hanem azon keresztül valami magasabb forrásból érkező is.

Az éteri minőség megteremtése a falon a színekkel

Amikor magunk körül szétnézünk és alaposan, mélyen megvizsgáljuk a ma emberét, akit a teremtett, mesterséges környezete is elárul, jeleit láthatjuk egy tendenciának: mi magunk, a gondolkodásunk, a lényünk, a testünk és szintúgy az általunk létrehozott anyagok és tárgyak is egyre merevebbek, keményebbek, szklerotikusabb lesznek/ lettek. Másrészről, ezzel egyidejűleg, ideges, izgatott, hajszolt, nyugtalan és nyughatatlan állapotban létezünk. (Erről már a XIX. században írtak!) Ezek a folyamatok a létezés, az emberi lény több szintjén: 1) fizikai azaz testi; -2) éteri (szub-fizikális életerők szintje); -3) asztrális, azaz lelki, érzelmi, – és végül 4) a szellemi szinten, a tudatos én szintjén, jönnek létre és folynak. Ezeket a harmonikustól, ideálistól, egészségestől való eltéréseket, elhajlásokat, elcsúszásokat bizonyos rajtunk kívül álló erők okozzák. Azaz nevezzük ezeket nevükön: ahrimáni, a túlkeményítő, hidegítő,- és a luciferi: túlságosan hevítő, oldó. Ezek az erők azonban szükségesek is, akárcsak a gravitáció is szükséges, de annak ellenében kell mozogjunk, léteznünk. Ezen fenti erőkön azonban bizonyos fokig úrrá tudunk lenni, (csakúgy mint a gravitáción.) Azonban ha nincsenek egyensúlyban, akkor ezek a tendenciák betegesek, betegítőek. Látható hogy a ma embere egyrészt a gépies lét felé, másrészt az állati lét felé csúszik le. Hogy embernek maradjunk, ne romoljunk tovább emberi létünkben, sőt hogy ezen túlemelkedve újból tisztuljunk és még akár egy magasabb fokú, testi-lelki-szellemi állapotba neveljük, fejlesszük magunkat (vagy segítsünk ebben másoknak nevelésen és gyógyításon keresztül) ehhez megvannak az eszközeink. A gondolkodásunk, ami a szellemivel összeköt(het), a szívünk, a lelkünk és a testünk, az akaratunk. Szinte minden pillantban újra és újra választhatunk és választanunk kell hogy mit cselekszünk, hogyan látunk valamit, hogy ítélünk valamit meg.

Amikor olyan módon cselekszünk és olyan módon teremtünk ami a korábbi, a szélsőséges állapotok felől egy kiegyensúlyozottabb, gazdagabb, harmonikusabb lét felé visz minket akkor fejlődünk, gyógyulunk vagy gyógyítunk. Emberibbé válunk. Ki- és beteljesedünk emberségünkben.

Egy ilyen látszólag kevésbé fontos hétköznapi dologgal, mint hogy hogyan festjük a belső tereink falát, egy apró, de mégiscsak jelentőséggel bíró választás előtt állunk.

Tehát  a lazúrfestésünkkel szeretnénk egy olyan hatást elérni a falon ami több mint a puszta fizikai sík és lét. Mert hogy ide száműztük magunkat: a fizikai létbe. El kell kezdjünk utakat, módokat találni, hogy ezt a finom, szubtilis, éteriséget újra megtanuljuk érzékelni és értékelni. És bánni vele. Ehhez többféle út vezet, pl. ott van az euritmia, ahol a mozgás sokkal inkább az éteri szférában történik, mint egyéb (nyugati) mozgásformákban. Az éteri erőkkel dolgozunk egyéb művészetekben is, pl. szobrászatban, festészetben, stb. is. Ha a földdel és növényekkel vagy állatokkal dolgozunk ezt az éteriséget ott is megtapasztalhatjuk. A falfestés egyike csak a sok lehetőségnek ahol tudatosan dolgozhatunk ilyen erőkkel, és ezekből, ezekkel teremthetünk.

A lazúrfestő belső lelki-szellemi állapota

Amikor indulatból festünk, vagy túl-lelkesedésből, dühből, vagy belső izgatottságból, stresszesen, depressziósan vagy világunottan, estleg félelemben, szorongásban, rettegésben,- akkor az érzelmeink, lelkünk nincsenek egyensúlyban. Ez át fog menni a papírra, vászonra, falra, megmutatkozik abban ahogyan és amit festünk. Ez most esetleg rendjén is lehet ha terápiásan ezt a felszínre szeretnénk hozni vagy ki akarjuk magunkból ezeket festeni. De ha egy színfelületet teremtünk egy terembe másoknak, embertársainknak, tartós, hosszabb használatra, hogy ők majd ebben tartózkódjanak, éljenek, tevékenykedjenek, tanuljanak, dolgozzanak, étkezzenek, társas életet éljenek, tárgyaljanak, pihenjenek, – a szoba, terem rendeltetése szerint, – akkor ez nincs rendjén.

Először is le kell csendesedjünk. Magunkban. Ha többen is dolgozunk a lazúrfetésen, ki-ki összpontosítson a saját munkájára. Amit lehet beszéljünk meg előre, alaposan tervezzük meg a falon előttünk álló folyamatot. (Gyorsan kell dolgozni, mert szárad, foltosodik). Menetközben nincs helye csevegésnek. Képzeljünk csak el egy ikonfestőt, ők hogy dolgoztak. Odaadás, egy magasabb dolog teremtése és alázatos (de nem alázkodó) szolgálat a munkánk. Kontempláció, meditáció. Teremtünk.

Egyenletes, síma színelosztás, differenciált színfelületek vagy képalkotás?

Nagyjából e fenti három lehetőséget, fokozatot, hordozza magában a lazúrfestés technikája a falon. Mit is értek ezek alatt? A legegyszerűbb célunk az lehet, hogy egy terem függőleges falainak minden négyzetlábját lényegében ugyanolyan színre próbáljuk hozni mindenhol a 2-3 (4) réteg lazúrral. Egy kezdő lazúrozónak ez sem egy lebecsülendő kihívás. Sőt! Ne akarjunk mindjárt az elején túl bonyolult hatásokat elérni. Először barátkozzunk meg az anyagainkkal és eszközeinkkel, sajátítsuk el a technikai alapfogásokat. Hogy ez hány (száz) négyzetméter lazúrozást, hány osztályterem, aula, nappali, hálószoba, folyosó kifestését jelenti az egyénenként változó.

A következő lépés, egy picit differenciáltabb esztétikai hatás, és valamivel nagyobbacska technikai feladat az lehetne, ha megpróbálnánk a tér függőleges irányultságát és erőit valahogy a festésünkkel is kifejezni. Ha már némi jártasságot szereztünk és biztonságosan, nagyobb kalamajkák nélkül elfogadható minőségben tudunk egyenletesen festeni, akkor próbáljuk meg egyrészt fokozni és másrészt halványítani a fő színünket bizonyos területeken. Ne akarjunk túl nagy drámát teremteni mindjárt az elején! “Ízleljük” a kis fokozatnyi különbségeket, ami már érzékelhető, de még mindig épp hogy csak egy láthatóvá tett éteri háttér és nem egy asztrális csatatér.

E fogalmaknak: éteri, asztrális, – megértése és alkalmazása a lazúrozásban némi antropozófia ismereteket is igényel. Azonban nem csak elméleti tudást Rudolf Steiner könyveiből és előadásaiból, hanem gyakorlatban, kézzel, szemmel, szívvel, lélekkel, tudattal érzékelt, megtapasztalt, teremtett dolgokat. Magyarán csinálni, tanulni kell. Festeni. Iskolázni magunkat, illetve tanulni egy antropozofiai festő-tanártól, vízfestékkel és először papíron. Kifejleszteni bizonyos érzékenységet és készségeket. Anélkül a fal elég nagy kihívás lesz.

Tehát vissza a festett terünkbe: gravitáció-levitáció. E földön lévő erőviszony már megad egy irányultságot terünknek. Ha ezt sikerül a falon is kifejeznünk a lazúrunkkal, az segítheti, fokozhatja a tér érzetünket. Másképpen és merészebben: mi teremtjük a fentet és lentet. Újrateremtjük. Fentebb világosabb, fénnyel telibb, könnyebb, levegősebb. Lentebb nehezebb, sötétebb, sűrűbb, földibb.

Az első, az alapszín, az lehet ugyanaz a kikevert szín mindenhol. Azonban ha nagy lazúrecsetünket kicsit kevésbe mártjuk a lazúremulzióba, majd egyúttal megpróbáljuk “levegősebben”, könyedebben érinteni a falat, és nem alaposan “beledolgozni” a színt a fehér alapba, az már egy könnyedséget, levegősséget teremt a fal felső részén,- a  középső és alsóbb régiókhoz képest. És viszont: kb. az alsó harmadban, lefele haladva egy kicsit több emulziót veszünk ecsetünkbe, de azért anélkül hogy a túl sok emulzió megfolyna a falon. Icipicit tovább időzünk (amit a technika még megenged) és beledolgozzunk a fehérbe. (Az elsőnél még nincs meg a veszély hogy visszadörzsöljük és visszaoldjuk az előző, még alig megszáradt réteget.)

És azt fokozhatjuk a második vagy harmadik rétegben úgy is hogy a fő színünket egész kicsit megváltoztatjuk, és három vödörből dolgozunk: fent, középen és lent. Ez jelenthet három lazúrfestőt, és ki-ki a maga szín-nüanszával egyszerre egymás mellett (illetve: felett/alatt) dolgozik ugyanazon a falon, (mondjuk egy 5-6 méter magas falon kerekes állványról, amit egy negyedik csapattag időnként arrébb tol) vagy egy festőt, aki három vödörrel, benne enyhén különböző színekkel “zsonglőrködik”- vertikálisan differenciálva. E vertikalitást nemcsak világosabb/ erősebb (hígabb/ töményebb) színekkel fejezhetjük ki, hanem meleg-hideg fokozással, illetve lefele a harmadlagos színek felé való földiesebb színekkel is.

A következő nagy lehetőség abban van, hogy különféle építészeti-, térelemeket hangsúlyozni kezdünk. Kiugró statikai elemeket, beugró mélyedéseket. Ajtó és ablak körül. Árnyékos és napos (vagy megvilágított területeken). Ezt az alapvető kérdéskört még magamnak is tanulni, módszeresen tanulmányozni kell, sokkkal többet és részletesebben erről nem tudnék most szólni mert az részemről nem lenne hiteles.

Végül eljuthatunk egészen a képi megjelenítésig is a falon. Ezekre egyik példa lehet az osztálytermekben az adott életkorhoz, gyermekfejlődési szakaszhoz kapcsolódó, annak lelki-fiziológiai fejlődését támogató kép. Egy másik példa lehetne az antropozófia székhelyének, a dornachi Goetheanum épületének mennyezetén látható komplex és magasztos, az egész emberiség szellemi evolúcóját taglaló “jelenet”-sorozat. Ezekhez Rudolf Steiner dolgozta még ki a vázlatokat mintegy száz éve. A második (jelenlegi) Goetheanum sok évtizedig tartó munkálatai 1997-ben értek el oda, hogy belsőépítészetileg is megújult, és szobrászatilag valamint festészetileg is teljessé vált az épület.

Még egy kérdés:

Lazúrozzuk-e a mennyezetet?

Ha kezdők vagyunk, és nincs elég tapasztalatunk és ha még nem tanultunk meg nagyon finom színárnylatokat festeni, akkor jobb ha egyáltalán nem nyúlunk hozzá. Ha ugyanis túl erősre sikerül, az nagyon zavaró lehet. Viszont ha már biztonsággal tudunk egészen halvány színeket is teremteni, akkor óvatosan próbáljuk meg. Tehát keverésnél inkább még halványabb, erőtlenebb legyen, sem mint túlzott. Fokozni mindig tudjuk tovább. Újrameszelni nagyon macerás lesz. Lehet egy réteg vagy kettő. Csak ritkán több. Első pillantásra majdnem fehérnek kell tűnjön.

És akkor most kanyarodjunk újra vissza a gyakorlati alapokhoz.

Falfestékek:

Tehát két teljesen különböző festékréteggel dolgozunk: először fehérre festjük a falakat (mondjuk kétszer). Miután az alapos előkészítés megvolt, fehérre festettünk, alaposan (!) megszáradt, utána jön, erre az alapra maga a lazúrozás, színes, áttetsző lazúrfestékkel  (átlagban három rétegben).

A fentiekben tárgyalt, elérendő esztétikai cél meg fogja határozni hogy milyen festék anyagokkal tudjuk ezeket a hatásokat elérni.  Magához a tényleges lazúrhoz (a második lépéshez) átlátszó (transzparens) festékre van szükségünk. Mivel több réteget festünk egymásra, kívánatos hogy a felvitt új réteg ne oldja fel a már ott lévő korábbi színréteget. Egyúttal vannak egyéb fizikai kívánalmak: ne legyen túl csillogó, kemény, lakkszerű a festékfelület, sőt lehetőség szerint lélegezzen (nedvesség, stb). Továbbá bizonyos termekben és helyeken, ahol erős használatnak van a felület kitéve, legyen erősen kopásálló, esetleg mosható és tisztítható bizonyos mértékig. (Ez utóbbi már kicsit nehezebben elérhető kívánalom.)

A festékeknek, lakokknak sok ezer éves története van, amiben én magam elég kevéssé vagyok tanult.

Az elmúlt évtizedekben több, számunkra is jól használható öko, bio, stb. festékanyag került kifejlesztésre, – egészen különféle célokra, anyagokra. Ezek közül több is elérhető kapható, bár igaz, általában nem a városszéli bevásárló központok hatalmas szakboltjaiban (pl. Homebase Angliában, vagy Praktiker otthon), hanem kisebb, egyéb szakboltokból, szakkereskedőktől. Magyarországon valószínűleg ez még inkább feltérképezetlen, ismeretlen egy dolog. Nem is igen kapható és sokaknak nem könnyen megfizethető. .

Saját tudásom és tapasztalatom mindössze néhány, kevés festéktípusra korlátozódik.

Ezek a festékek gyakran egy egymással szorosan kombinálható anyagok rendszerét alkotják. Néha azonban teljesen más eredetű, gyármányú festékekkel is kombinálhatóak mint alapozó-, fedő- stb. réteg. Remélem majd lesz szerencsém olyan egyénekkel találkozni. akik meg tudják osztani tapasztalataikat egyéb anyagokról és együtt még többre visszük a lazúrozás ügyét.

Szilikát alapú festékek: ezeket alig ismerem, régen egy párszor dolgoztam velük. Már maga a fehér, alapozó festék olyan ásványi vegyületből készül, ami a levegőn megköt üvegkeménységűre. Ezért ezek nagyon időjárásállóak, kültérben is használhatóak. Nem újkeletű anyagok, már elég régen kifejlesztették őket. Aztán a rákerülő felső réteg, az áttetsző lazúr is hasonlóan köt, szintén hasonló vegyi agyagokból. Aránylag természetes, nem mérgező anyagok.

Az alapozó fehér falfestékek  (gyakoribb fajtái) :

Otthon még mindig használják néhányan/sokan (?) az egyik legősibb, legegyszerűbb festéket, a meszet. Egy gyönyörű anyag. Több réteg kell azonban, hogy fedjen. Itt nyugaton szinte teljesen kiveszett a használata, így nem volt alkalmam lazúrozással kapcsolatban kitapasztalni. Azonban ezzel valószínűleg komolyabban meg kell majd ismerkednünk hogy hogyan lazúrozhatunk rá. (Régen belekeverték a színező pigmentet, de az teljesen más hatás.)

Aztán jött az enyves falfesték. Ez a 70-es években még dívott, de nem tudom ennek se a történetét, se a pontos összetételét. A lényeg, hogy állati enyv segíti a falhoz kötést és takarást.

Jelenleg otthon is már a diszperzit falfesték (angolul: “emulsion”) lett a legismertebb. Sok gyártó készíti, a receptben vannak variálások, azonban alapvetően petrokémiai származékok. Egyik fő összetevője a hozzáadott titánium-dioxid, ez adja a fehérségét és takaróképességét, a másik fő összetevője egy polyvinyl vegyület, ami köt. Bár vízzel hígul és mosható, tele van vegyszerekkel (büdös) amit azonnal szagolhatunk. Az évtizedek során e vegyszerek fajtája és a recept változott ahogy a vegyipar “fejlődött”. Az, hogy egy festék “vízben oldódó” ne tévesszen meg senkit, attól még tele lehet (és legtőbbször van is!) egyéb, eléggé “vad”, ártalmas vegyszerekkel.

Szerencsére az igényeket és felismeréseket követve természetes, öko-, bio-festékek jelentek meg a piacon már jó ideje. Ezek a kőolajszármazékú kötőanyagokat próbálják egyebekkel, pl. természetes olajokkal helyettesíteni. (Ezek egy részét az olajfestők több évszázada használják, másrészük újabb keletű: lenolaj, citrusolajok, rozmaringolaj, stb.) Illetve van még a kazein (tejszármazék, kötőanyag, egy ősi ragasztó) alapú fehér falfesték.

Ami ezen természetes festékeket illeti, a falfestékek “teste”, a takaró fehér(es) anyag lehet itt is titánium dioxid, gipsz, mész vagy akár agyag-alapú.

Remélem otthon lesznek kollégák, akik tőlem nagyobb ismerettel bírnak és mélyebben tekinhetünk ebbe a témába.

Az osztálytermet stb. tehát először ki kell fessük e fenti fehér falfestékek valamelyikével. Annak függvényében, hogy mi kapható, mire van pénzünk és milyen erősek a környezetbarát elveink. Magyarországon jelenleg ez gyakorlatilag/ valószínűleg vagy meszelés lesz vagy fehér kommersz faldiszperzit a Tescóból, Praktikerből vagy helyi festék- és barkács kisboltból.

(A fehérre festésnek még van néhány fontos csínja, amit később részletezek.)

 

Lazúrfestő kötőanyagok

Kedves olvasó, most érkezünk el oda, ami valószínűleg néhányaknak kissé ismeretlen terület lesz, ám pont ezért, és mert igen alapvető és fontos dolog, mindenképpen bővebb magyarázatra szorul. Elnézést a sok technikai részletért, de ebből épül fel a technika és a végső eredményünk a falon.

A szivacsos vagy rongyos módszer  –   A lazúr festék összetétele

Amennyi értesülésem van róla, otthon az osztálytermek festésénel nem használnak kötőanyagot. Az áltános gyakorlat körülbelül az, hogy Stockmar vízfestéket feloldanak vízben, és szivacsokkal, rongyokkal a falra applikálják. Töredelmesen be kell valljam, én ezzel a módszerrel nem sokat dolgoztam. Ezzel is lehet biztosan finomabb, esztétikusabb hatásokat elérni. Valószínűleg újra meg kell próbáljam, sőt meglehet ezt is meg kell tanuljam. Jobb eszközök híján ez is működhet. Úgy-ahogy. Vannak előnyei és hátrányai. Aránylag egyszerűen megtanulható és kivitelezhető módszer ahhoz, hogy aránylag egyenletes színhatást érjünk el, tehát urai vagyunk a helyzetnek, hogy mi történik a falon. A fő előnye (vagy oka) használatának az az, hogy nem semmi nehezen beszerezhető anyag (kötőemulzió) nem kell hozzá, egyszerű nekiállni, és így olcsó is.

Egyik hátránya hogy kissé lassú, ha nagy (nagyobb) felületekkel dolgozunk. Azonban a fő hátránya, és sajnos azt kell mondjam amatőrsége, a kötőanyag hiánya. Ennek következménye hogy akár már egy második réteg felvitele problémás lehet erre az első szivacsos, rongyos lazúrra, mert visszaoldjuk amit már egyszer felvittünk.  Vagy a fal, helyiség használata során bármi fröccsenő víz oldja, mossa, maszatolhatja. Ezért is van az hogy “tapogatjuk” a falat, mert ha nagy pemzlikkel próbálnánk meg felvinni a színező, második, harmadik réteget, az ecsettel még jobban, mint a ronggyal, részben vagy teljesen visszaoldanánk, szétmaszatolnánk ami szépet már rávittünk az első színes lazúrban. (Tudni illik úgy, hogy nincs kötőanyag benne!)

Egy technikai kérdést el kell magyarázzak alapjaiban, ha esetleg valaki még nincs tisztában ilyen részletekkel. A legtöbb festék általában több alkotóanyagból áll. A pigment, ami lehet ásványi, növényi, szintetikus sőt állati eredetű, adja a színt. Ez valami médiumban, kötőanyagban van feloldva, vagy bekerve. Pl. házilag készíthetünk tojássárgájából, egy kis vízzel és bármi pigmenttel temperafestéket (azaz gouache-t). Ez opak, azaz fedő festék. Ha a tojássárgáját kiváltjuk gumi arábikummal, egyebekkel, akkor vízfestéket kapunk (akvarell) ami ellenben áttetsző lesz. Viszont mindkettő vízben oldható és tovább hígítható hogy világosabb árnyalatokat kapjunk.

A középkori festő inasok feladata volt a pigmentek finommá őrlése, amit a tempera kora-középkori több évszada után, az olajfestékek felfedezésével, növényi olajokban kevertek el. Ez az új techika, – az olajok lassúbb száradásának köszönhetően, – sokkal hosszabb megdolgozhatóságot és ugyanakkor átlátszóságot tett lehetővé. A különféle nővényi olajoknak viszont a fenyőből párolt terpentin lett az oldószere. Az egyik első hígítónk.

(A fehér (alapozó) falfestékek összetevőinél már láttuk, hogy ha fedést akarunk létrehozni, és nem transzperens minőséget, akkor titánium-dioxid, gipsz stb. a töltőanyag, ami fed, takar és egyben a fehér színt adja. Ezt a takaró, testes anyagot aztán lehet színezni pigmentekkel hogy opak diszperzit, takarófestéket kapjunk, viszont polivinyl vegyületek is vannak hozzáadagolva, amik a fehér anyagot s színező pigmentet egyaránt a falhoz kötik. A vegyszerek egy része és a víz kipárolog a falról mikor az szárad.)

Vissza a lazúr színező réteghez. Ha azt szeretnénk hogy a választott pigmentünk (Stockmar, egyéb vízfesték, akril vagy száraz pigment por) ne csak szétoszlatva legyen a vízben, és úgy ahogy megtapadjon a falon esetleg részben beivódjon,- hanem majd tartósan, megfelelően oda is ragadjon a falhoz, akkor valami, kötőanyagra is szükségünk lesz. Hogy azután szabadon dolgozhassunk az elsőre, a második, harmadik réteggel anélkül hogy baja lenne az elsőnek.

A lazúrfestéshez használható legismertebb kötőanyagok:

1. A) Professzionális kötőanyagok

Akril médium: vízzel hígítható tejszerű folyadék, általános festési célokra. Művész-ellátóból, vagy dekorációs szakboltból lehet általában beszerezni, nem tudom otthon hol. Én magam ezzel csak alkalomszerűen, ritkán dolgoztam, dolgozok. Hátránya lehet hogy valami sűrítő, zselésítő adalék nélkül híg, így túl gyorsan folyik le a falról mielőtt még megszáradna és megkötne. Ha azonban a falnak van kellő textúrája, érdessége, akkor a lazúr cseppecskék meg fognak ülni ott és nem fog lefolyni annyira.

Méhviasz alapú specálisan falra, lazúrra kifejlesztett kötőanyag: Ha jól emlékszem sok éve az Aglaia cég termékét használtuk. Gyönyörő illat, azonban könnyen ragacsosódónak találtam annak idején. Ha még gyártják, újra elő lehetne venni kipróbálásra. Elég drága.

Illóolaj-alapú lazúr kötőanyag:

Ez az amit Angliában a lazúr csapatunk, Gerard Van Dyck (micsoda név! Nomen obliga.) vezetésével, két és fél évtized alatt, számtalan munkán a legbeváltabbnak talált. A Biofa cég gyárja “Lasur Malmittel 3110” névvel és számmal. Gyönyörű illat, jó dolgozhatóság (több részlet később), azonban sajnos (ez is) nagyon drága.

(A hozzá ajánlott (Biofa) színező pigment pasztát egyáltalán nem kell megvennünk. Szinte bármilyen tubusos vízfesték, vagy akrilfesték helyettesíti azt,- olcsóbban. Hogy hogyan dolgozzuk bele a pigmntet az emulzióba, hogyan oldjuk fel, azt külön elmondom majd.)

1. B) Egyéb lehetséges kötőanyagok, másodlagos megoldások

PVA-ragasztó: Van akik használták, használják,- jobb híján. (Ez általános, olcsó, könnyen beszerezhető fa- és hobby- (papír) ragasztó. Hátrány lehet itt is hogy önmagában híg, “vékony”, gyorsan fut le, még az érdes falon is, hát még a simán. De lehet vele kísérletezni, Esetleg krumpli-keményítő adagolásával sűríthető.

Tapétaragasztó: Egyértelműen sűrűbb, mint a víz, tehát tapad a falhoz. Azonban a következő réteg lazúr feloldja. (Esetleg kísérlezhetünk: akril vagy PVA adagolásával segíthetünk ezen, így nem lesz oldható, ha megszárad.) Az első rétegnek alaposan ki kell száradnia (nyáron is legalább egy nap, télen akár több nap). És a következő réteget nagyon lágyan, fürgén, nem hosszan időzve egy felületen, kell fölhordani. Különben visszaoldjuk, dörzsöljük könnyen az előzőt. Ez miatt kezdőknek ez nehezebb lehet.

Ha Magyarországon a Waldorf iskolák és az antropozófiai intézmények be szeretnék vezetni és elterjeszteni a lazúr falfestést, akkor ennek, saját véleményem szerint, egy megfelelő lazúr kötőanyag (németül: Lasur Malmittel, angolul: glaze) nagyobb mennyiségű és alacsony árú importálása, vagy egy hasonló tulajdonságokkal rendelkező magyar termék kifejlesztése lenne az egyik, technikai-anyagi kulcsfeltétele.  Hacsak nem időközben az egyéb elérhető olcsóbb szükségmegoldásokból valami jól használhatót kikísérletezünk.

A másik feltétel vagy feladat, a hozzáértők gyakorlati képzése, tanítása lesz szélesebb körökben.

Mindenképpen valamilyen elérhető, megfizethető és használható anyagot kell találjunk, kedves kollágák. Lehet, hogy lenne egy olcsóbb, talán petrokémiai kötőanyag és egy természetes olajokból, stb, kifejlesztett “igazi” anyag egyaránt. Kereskedők? Fejlesztő vegyészmérnökök?

 

Falfelület:

Jó, sőt szükségszerű, hogy a fal bizonyos érdességgel (textúrával) bírjon. Ennek minél egyenletesebbnek kell lennie. Ez a nagyobb szakkérdés majd alább kerül kifejtésre.

 

Ecsetek:

Nagy ecsetekkel visszük fel a lazúrt a szép nagy, kissé érdes, gondosan előkészítet, fehérre festett falakra. Az ecset egy ősi találmány. Micsoda eszköz!  Szinte tapintjuk, érezzük vele a falat. A sok hosszú sörte, finomabban mint ujjaink tehetnék, szétterítik a lazúr olajos, illatos, színes emulzióját a falon. Táncol az ecset, Suhan. Siklik. Teríti, hozza-viszi a színt.

Mi köze is lehet az állatnak a környezetéhez és a kozmoszhoz a szőrein keresztül? Nekünk ajándékozza, vagy elraboljuk tőle hogy mi is valami titkos mágikusat tegyünk vele.

Gyerekkoromban még láttam otthon nagy kerek pemzliket. Ezek az angoloknál már régen nincsenek használatban. Itt már csak hengerelnek. Németországban még mindig használnak,- és gyártanak minőségi, nagyobb, különféle méretű ecseteket. Mi is onnan szoktuk rendelni őket. Persze ezek sem olcsók. A minőséget meg kell fizetni.

Azonban van itt egy komprosszimos, olcsó megoldás. Egyelőre a magyar pénztárcához ez áll közelebb. A Wistoba cég/ márka (Art.) 255101 típusú műszálas ecsete olcsóbb, megfizethetőbb, és egész jól használható. A műszál sörték vége bolyhosítva van, így a csíkokat egészen finoman elsimítja és tartja a folyadékot. Téglalap formájú, (kb. egy nagy arasz hosszú és 3-4 ujjnyi széles) fa alapja, és becsavarható műanyag nyele van kis akasztóval (a vödör széléhez). 6 db-os dobozokban szállítják. (Ennyi minimum kell egy iskolának.)

Szintén lehet kutakodni olcsóbb tapéteragasztó ecsetek után. Elég változatosan, közepes-gyenge minőségűek.

Viszont jó minőségű, 5 – 6 collos (12,5 – 15cm-es) profi mázoló sörte ecsetekkel nagyon jól lehet dolgozni. Bár picit talán keskenyek.

(Lehet persze otthon van még egy-két kisiparos aki készít ilyesmit. Ezt talán könnyebben fel lehet lelni vagy el lehetne kezdeni gyártatni mint a lazúr (kötő) emulziót. de akkor már persze igazi sörtéből.) Az olcsóbb ecsetnek gyakran hullik a szőre a használat folyamán. Néha nincs bennük elég dús sörte már újonnan se, vagy a végeik nincsenek síkba igazítva.

Kisebb, segéd-ecsetek

A falak sarkainál, ablakpárkányoknál, radiátoroknál, zugokban szükségünk lesz kisebb ecsetekre is. Jó ha van egy maréknyi válogatás: 1, 2 és 3 collos (25, 50, 75 mm), továbbá egy-két görbe nyelű , hosszú (=radiátor) ecset, esetleg ha van, egy-két csapott végű, 15 mm-es keskeny ecset. Ezeket mind a fehér alapozáshoz, mind a lazúrhoz egyaránt használhatjuk.

 

Festőhengerek (roller, teddy), nyelek, festőtálcák

Amerikai találmány. Átvette a nagy korongecsetek és hosszú nyelű meszelők szerepét. Illetve a híg mész helyett a sűrűbb diszperzitet használva ez kissé másképp működik. (Bennem felvetődött a kérdés. mi a viszonyom a falhoz, az éterihez,- van-e különbség, ha nagy pemzlikkel igyekszem fölvinni a fehér alapozást, vagy a gépies, mechanisztikus hengerrel? Különbség van, biztos. Lehet túl idealista lenne az elképzelés, hogy a falat “érezve” fessük már a fehér alapot is? A kérdés egyelőre marad megválaszolatlan. A gyakorlat pedig jelenleg az, hogy a fehére alapot, ha az diszperzit, akkor hengereljük.)

Jó ha van hozzá egy becsavarható, kétlábnyi (=kb 60 cm) rövidebb nyéltoldás, esetleg egy még hosszabb. (Az olcsóbb hengernyelekbe nem lehet ugyan becsavarni toldást, de néha ügyesen, ronggyal belerögzíthetünk, (szorosra!), egy fél, vagy egész seprűnyelet. Ez akkor lehet hasznos, ha csak épp egy kicsi kell még hol elérjük a fal felső résztét vagy a mennyezetet. Vagy azért mert a terem magas, vagy az osztálytanító kollegina alacsony. Hengerekből is jó ha van min. 2-3-4 darab. Diszperzit festőtálcákból is kaphatók különféle minőségűek.  Még gyorsabb lehet a munka, ha vannak nagy, profi, szögletes, virágláda-szerű festőládák. (Kb- 4-8 liter diszperzit belefér és belül az oldalán hengereljük egyenletesre a hengert mártás után.)

(Hogy hogyan festünk fehér alapot, azt külön meg kell tárgyaljuk.)

 

A fal minősége, símasága-érdessége

Ez egy nagyon fontos, nagyon alapvető szempont. Azonban nagyon sokszor a lazúrozók (lazúrozni próbálkozók) még csak el se gondolkodnak ezen. Két fő okból is fontos. Az egyik egy tisztán technikai, szakmai kulcskérdés. A másik egy élettani, terapeutikus hatás.

1) Az tér használójának (lakójának) viszonya az őt körülvevő falhoz

Szemlélődjünk egy kicsit. Kotorásszunk az emlékeink, tapasztalataink között. De tudatosan. Közülünk hányunknak adatott még meg a jó szerencse, hogy szüleink, dédszüleink meszelt, esetleg kissé girbe-gurba, hepehupás, rücskös, néha málladozó, néha koromfüstös parasztházának (vagy sátortetős házának) falai közt cseperedhetttünk fel, vagy felnőtt fejjel vissza-visszajártunk ilyen helyekre nyaralni? Esetleg még most mi is ilyenben lakunk?

Emlékszem, nagyanyám, nagyapám,- a fiatalabb nemzedékek segítségével,- tavasszal Húsvét előtt, kihordta a szegényes bútorait, motyóit a tavaszi friss, zöld fűre a ház elé és nekiálltak meszelni már kora reggel. A tél hideggel, a hideg tüzeléssel, a tüzelés füsttel, korommal járt. A sütés-főzéstől, sok családtag összezsúfoltságától használódott, piszkolódott a ház. Egy mészkőből rakott sorház volt: egy konyha, egy szoba, egy kamra, (budi kint). Három fiatal legény és egy nagyleány (apám és öccsei, húga) és nagyszüleim egy tető alatt két helységben. Cselédek, zsellérek voltak. Azok maradtak a “cuclista” állami gazdaság új égisze alatt is, ha másképp is hívták őket. Mégis boldogan viselték sorsukat és jól éltek. Volt munka, volt ünnep, volt tisztesség. Volt disznóvágás télen, vasárnaponként tálca sütemények vándoroltak egyik rokontul a másikhoz, a tyúkok tojtak, a nyulak szaporodtak, a zöldségféle megtermett, ha kapálták. Gyümölcs meg volt a gazdaságból. A gazdaság tejelő teheneit dédapám gondozta, még én is láttam őket mielőtt fölszámolták. A csikóistállóból csokicsomagoló üzem lett. )

Elnézést hogy elkanyarodtam a “fal textúrájá”-tól. A tavaszi meszelés egy ősi tavaszi, megtisztító ritulálé ránkmaradt, praktikummá csökkent, de mégiscsak jeles eseménye maradt. Akkor még. Most 5-10 évente, az év bármely idejében, találomra, tesszük. Gyakran a jó illatú, vakító fehér, tisztító mész nélkül. A tavasz várása nélkül. Bár mégiscsak valami jóleső, megújító érzéssel.

Szóval ott van az öreg fal. A maga rücskös mész és homokszemcséivel. Tapinthatóan.

Ahogy egyre “kúltúrálódtunk”, a falakra egyre finomabb vakolatok kerültek. Majd már az se volt elég jó nekünk, glettelni kezdtük. Tükörsimára. Hogy aztán sok évtizeddel később elkezdjünk mindenféle trükköket applikálni a már tökéletesen síma falra hogy újra valami érdesség, textúra látszatát és tapintható érzetét keltsük. Úgy mind: fadarabkás tapéta papír, artex (ez egy régebbi, Anglában jól ismert, cuppantós, felhengerelt réteg), homokszemcsék diszperzitbe keverve; továbbá régebben zsákanyagszerű jutaszövet falra ragsztva, manapság: üvegszálas textília falra és ki tudja még mi. Az a lehetőség is adva van, hogy új épületeknél a belső vakolásnál a kőműves/ vakoló szakember eleve érdesre dörzsöli (vissza) a már éppen száradni kezdő, de még nedves vakolatot. Ezzel itt-ott lehet találkozni, inkább nagyobb épületek, közintézmények tágasabb termeiben, lépcső- házaiban folyosóin, semmint kicsiny hálószobákban.

Tehát a felemelkedő polgárok, majd az alsóbb osztályok is, meg kívánták mutatni, hogy nekik már valami finomabb, újabb, jobb van. Hogy igényesek. Finomul a környezet, a lakás. És ez, talán, rendjén is lenne. A gond az lehet hogy milyen mértékben is lett minden síma és egyöntetű (uniformizált) ami a felületek és anyagok kidolgozottságát, befejezettségét, eldolgozottságát illeti. Csupán szép, igényes befejezésről van szó, vagy már egy beteges, piszmogó emberi hajlamról, ami a lelkünkben lakozik. Nyugati emberek közt élve ez talán még jobban szembetűnő: a pázsit milliméteres pontosággal levágva, abból minden vadvirág és “gyom” száműzve, módszeresen kigyomírtózva. De láttam én otthon is zöldségeságyást ahol karózva, vigyázba állt paradicsom, paprika, egy szem gaz nélkül. Csak épp a humusz hiányzott, és az élet, a talajból. A vízháztartás tönkretéve. A lélektelen, beteges, uniformizáló kényszer, késztetés (obsessive, compulsive behaviour=OCB, angolul) belőlünk fakad, tönkretesszük vele élő és élettelen környezetünket, magunkat és másokat. Ez a halottság az ahrimáni erők túlzott mértékű érvényesülése- bennünk.

 

Sok millió ember a nap nagy részét mesterséges környezetben, a négy fal közt tölti. A számítógép “kép”-ernyője előtt és az autó burkában. Órákat töltünk az okostelón és tableten. Hány millió ember nem teszi a kezét a humuszos, termékeny anyaföldbe, nem fog lapátot soha a kezébe hogy földet, homokot, szenet hányjon, villázon terményt vagy ganyét? Nem épít falat, nem betonoz, nem olt és nem kever meszet, nem érzi a tégla érdességét. És még a fal is tükörsíma lett. A bútorok műanyaggal bevonva. Aztán pedig megbetegszünk, idegesek vagyunk, hiperaktívak, stresszesek. Feltaláltuk az “Adventure (=Kaland) Park”-ot az élet helyettesítésére. Sőt a virtuális teniszt és sportokat. Elment az józan eszünk?

Igen- lenne a válasz, ha lenne még maradék józan paraszt eszünk. Vagy bátorságunk, hogy szembesüljünk az életünkkel.

Az agyagozás-terápiában olykor igen segítő lehet. ha az agyag nem síma, hanem beledarált, égetett cserépszemcsékkel van feldúsítva, durvítva. Régen ilyesmire nem igen lett volna szükség, mert mindenki dolgozott anyagokkal, a tapintóérzék bőségesen volt stimulálva.

Ezt az elveszett, vagy kiveszőben, ritkulóban lévő tapintásérzést próbálhatjuk meg, részben, valamilyen módon visszahozni elszegényedett ideg-érzékelő részébe emberi lényünknek amikor a lakás falaira textúrát, érdességet teremtünk.

 

2) A lazúr színfestés felvitele a falra, ennek kihívása és nehézségei

Az érdes, textúrált falfelfelület igénye, szükségessége azonban még inkább egy gyakorlati szempontból fakad. Tükörsíma falra egyszerűen igen nehéz (bár nem teljesen lehetetlen!) lazúrozni. Miért is? Azért mert a híg (áttetsző) anyagunk, a lazúr emúlzió, lefolyik róla, az apró színes, cseppecskék nem tudnak megülni azon. Ilyen kisebb lecsorgások, megfolyások még akkor is előfordulhatnak, ha tapasztalt lazúrozók festenek textúrált falra. Hát még síma falon, kezdő tudással. Az első réteget még aránylag jobban beszívja a friss fehér fal. Azonban a második, sőt a harmadik lazúr-réteg, amik majd az igazi színgazdagságot és -mélységet hozzák létre, már nehezebben és lassabban szívódnak be és így rendszerint meg is folynak a síma falon mielőtt még megszáradnának.

Viszont az is egy nehézség lehet ha a fal túlságosan durva. Ilyenkor nagyon is begyűjti, beszívja a pigmentszemcséket. És ahogy próbálnánk lazúrecsetünkkel tovább mozdítani, oszlatni a festéket, az már csak egyre jobban beszívódik. Minnél jobban dörzsöljük, annál jobban rontunk a helyzeten, a folt erősségén. (“If itches, don’t scratch it”= Ha viszket, hagyd békén, ne vakargasd!- mondja a bölcs mondás.) Látszik hogy rengeteg nehézséggel fogunk találkozni. Ezeket itt írásban kissé nehezebb megérteni, elmagyarázni. Gyakorlatban ha valaki hozzáértőtől tanulunk lazúrozni, akkor ezeket könnyebb fölismerni és javítani saját festési módszerünkön. Persze vannak egyének akik a maguk útjukat járva (is) képesek hatékonyan tanulni, fejlődni.

Ha a fal nem egyenletesen, hanem nagyon változóan érdes, az különösen nagy nehézségek elé állítja a lazúrfestőt. Ez, első rátekintésre, nem mindig nyilvánvaló mielőtt elkezdenénk a színek “falra mosását”, fölhordását.

Egyelőre feltételezzük hogy a falunk megfelelő, vagy legalábbis a lazúrozáshoz elfogadható mértékben rendelkezik valamennyi érdességgel és úgy-ahogy egyenletes. Próbáljunk meg először az adott a fallal dolgozni.

A fal textúrájának megváltoztatásához ritkábban folyamodunk. Az nagyobb anyagi ráfordítással, még nagyobb felfordulással és további szakmai kihívásokkal, és némi szakmai kockázattal is jár. Alaposan át kell gondoljuk, és valószínűleg jó, ha vagy ehhez értő szakemberrel dolgoztatunk, vagy ennek híján többen összeállva, kisebb helyiségeken, kisebb felületeken együtt próbálgatjuk, kísérletezzük ki az újat, a megfelelőt. Nem akkor, amikor már szorít egy nagyobb helyiség lazúrozásának feladata, hanem “csak úgy” szabadidőnkben játszadozva, próbálgatva, nagyobb tét és stressz nélkül.

Elsőként majd a homokszemcsés-diszperziós felület kialakítást szeretném ismertetni, mint a legkézenfekvőbb és legolcsóbb megoldást. Azonban egyelőre várjunk még ezzel.

Kezdjük a fal alapvető, általános előkészítésével:

 

A fehér alap fölfestése a falra

A helyiség és a fal előkészítése

Az előkészítés rendszerint nagyobb munka, mint gondolnánk. Amit lehet, bútorokat, padokat, székeket, stb hordjunk ki a teremből. Ami nehezebben mozgatható, nehéz, az értelemszerűen marad és toljuk középre. Takarjuk be. Ha nagyon nagy munkát végzünk, pl. radiátorok, ajtók, ablakok cseréje, felújítása, festése, vakolat javítása, egész falak vagy mennyezet újravakolása, függönytartók, új függönyök fölszerelése, villanyszerelő munkák, víz- és gázszerelés, padló felcsiszolása vagy teljes burkolása, stb, akkor azt célszerű előre megtervezni és egybehangolni a lazúrfestéssel, ha ez lehetséges. Önmagában már mindegyik nagy felfordulással jár, de ha már belevágunk valamelyikbe, gondolkodjunk az összes, egyéb karbantartás időzítésén is.

A falakat ki kell javítani, Ami repedt, laza, málik, le kell verni és újra vakolni. A kisebb repedéseket beglettelni, javítani, javítást 2-3 rétegben fehérre festeni. Ha tapéta van és a széle itt-ott fölengedett azt vissza kell ragasztani. Ha szobafestő szakember, kőműves, burkoló vagy ehhez tőlünk jobban értő, tapasztaltabb amatőr segítségét igénybe tudjuk venni az igen hasznos lehet.

Az alapozó fehér réteg

A menete az nagyjából az, mint ami a normál festés, csak még módszeresebben.

Ha a falak erősen piszkosak, porosak, vagy bizonyos helyeken, ajtók körül, zsírosak az emberi tapintástól, ételtől, azt le kell mosni alaposan. Nagy feketés penészfoltokat, ételzsír-foltokat, nikotin-szennyet, miután amit lehetett lekapartunk majd lemostuk, – profi anyagokkal, esetleg megfelelően hígított PVC ragasztóval be kell fedni, “lezárni”. Különben ezek átütnek akár több réteg fehér diszperziten is.

És jön a fehér festés maga. A lényeg: nagyon egyenletesnek kell lennie a fehér festékrétegeknek amit fölviszünk. Ez diszperzitnél rendszerint kettő réteg, meszelésnél több. A fehér falfesték vastagsága, és egyenletessége az, ami erősen és majd láthatóan befolyásolja, hogy mennyire szívja be a lazúrt a fal. Ez normál dekorálásnál nem észlelhető, de lazúrnál igenis meg fog mutatkozni!

Ha vékony réteget hordunk fel, az kevesebb lazúrt fog majd magába szívni. A vastag pedig többet. Több lazúr egyúttal erősebb, intenzívebb színként jelentkezik majd. Tehát amikor pl. a hengerrel “kiterítjük” a fehér diszperzitet, azt lehet vékonyabban- vastagabban. Egyenletesebben vagy kicsit olyan egyenetlen fedésben. Ez részben tudattalanul fakad az ember lelkéből. De itt jön az, hogy be kell hozni a tudatosságot, a figyelmet.

Ahol már egyszer hengereltünk, vagy a sarkokat “bevágtuk”, bekezdtük az ecsettel és azt hagyjuk száradni, ami mindössze percekben vagy perctöredékekben mérhető, akkor ha mellette újra kezdjük a szomszédos területet, akkor átfedések jönnek létre. Ezeken az átfedéseken dupla, tripla réteg fehér lesz. Ha megszárad, önmagában ez nem sokat jelent. Fehér-fehér. Fedőfesték lévén 2 vagy 3 réteg közt már nincs látszatbeli különbség. Néha, ha a régi, előző alap hasonló, már akár egy réteg új fehér is betakarja. Látszólag. Amikor viszont ezt az itatóspapír-szerű vékony, de egyenetlen fehéret későbben 2-3-4-szer átlazúrozzuk, az olykor nagyon meg fog mutatkozni.

Az egyenletlenség másik oka a felületen levő homokszemcsékből vagy mélyedésekből adódhat, ahol megülnek a lazúrcseppecskék, és így lesz erősebb a szín. De a baj abból fakad, ha az érdesség nagyon egyenletlen: valahol síma és más területeken hirtelen érdes, rücskös, aztán arrébb megint síma.

Akár az érdesség ilyen “rapszódikus” ugrálása, vagy akár a szabad szemmel szinte láthatatlan, ám alatta váltakozó fehér alapozás vastagsága egyaránt azt fogja előidézni, hogy amikor “mossuk”, kenjük föl a lazúr emulziót, – látszólag egyenletes munkát végezve, – hirtelen, szinte érthetetlenül erősebb vagy gyengébb lesz a lazúr színe. És minél jobban próbálunk egy apróbbat utána igazítani, attól rosszabb lesz, erősödik ez a nemkívánt foltosság.

A lazúr emulzió előkészítése: a kívánt első szín kikeverése és az oldat elkészítése

Kezdő lazúrozónak lehet hogy a sárgás színeket lesz a legkönnyebb festeni. Mert eleve az egyik legvilágosabb szín. A piros-vörös és zöld színek már kicsit nehezebbek. A kékek, lilák és viola-barnák nagyon nehezek lehetnek. Néha még haladó lazúrozóknak is gondot okozhatnak. Már ugye ha a kezdő lazúrozó válogathat, hogy milyen színnel kezd tanulni.

Gyakori hiba: a tubusból a színeket tisztán keverik ki. Ez rendszerint túl éles, vibráló színt eredményez a falon. Javaslat: mindig (legtöbbször) tompítsuk le a választott, elérendő színünket a komplementer színnel egy picit!

Azaz egyszerüsítve: sárgába egy pirinyó kis lilát, pirosba egy ici-pici zöldet, kékbe-türkizbe egészen kevéske narancsot,- és viszont,- keverjünk. Gondoltátok volna?

Színerősség az első rétegben:

Jobb ha óvatosan lépkedünk és inkább halványabb, sem mint erősebb legyen az első lazúr rétegünk. Haladóknak is így biztoságosabb.  1) Eleve az első lazúr réteg felvitelénél a fehér alap erősebben szív. 2) Utána, ha már van egy első, finomabb színünk, abból könnyen fokozhatjuk tovább a színhatást a következő rétegben. Ráadásul olyan szín nüansz irányába amerre akarjuk. 3) Visszavenni a színekből nem teljesen lehetetlen, csak majdnem.

Próba:

Megfelelő helyet kell találjunk: félreeső zugok, vagy a falrész, amit majd a nagy szekrény úgyis eltakar; vagy a mosdó alatt, ajtó mögött… stb. próbáljuk ki amit kevertünk. Ha teljesen kezdők vagyunk, még jobb ha a legkisebb helyiségen (WC), kamrán, lépcső alatt, kutyaólban, galambdúcon, tehénistállóban, garázsban kezdünk gyakorolni. Ha kisebb a tét, akkor nem görcsölünk, szabadabban játszadozunk, kísérletezgetünk. És nyerhetünk még több hasznos tapasztalatot.

A lazúr emulzió és szín kikevergetésének technikája

Szükségünk lesz több (sok!  5-10 db) kiüresedett, fehér színű (!) festékes vödörre (5-8-10 vagy 12 literesek, ami van). Ezeket előre gyűjtsük be, fedelestől. Alaposan súroljuk őket tisztára a pattogzó, maradék, rászáradt fehér festéktől belülről és a széleiken. Nagyobb, keményebb, fehér műanyag kefíres poharakból, vagy széles szájú, de sekély mélységű befőttes üvegből is jó, ha van kéznél jó néhány. Továbbá keményszőrű, olcsó, kb. 12-18 mm-es ecsetek is kellenek.

A száraz festékpigmentek mérete egészen különböző lehet, pl. okkernél és a földszínek sötétebb árnyalatainál, de az őrléstől függően akár a kék lapis lazuli-nál is szinte szemmel láthatóan szemcsés. Ezt nehezebb szuszpenzióban szétoszlatni mert hamarabb leülepedik. Valószínűleg a legtöbben tubusos festékkel kezdenek lazúrozni és nem száraz pigmentekkel.

Egy másik szempont hogy maga a pigment ( akár száraz, vízfesték, olajfesték, stb) ami lehet ásványi, növényi állati vagy szintetikus eredetű különböző mértékig tartós, stabil. Azaz fény, estleg enyhe savasság, lúgosság, levegő és nedvesség együttes hatására, stb. lassabban vagy gyorsabban kémiai reakcióba lép és megváltozik maga a szín amit látunk. A színek kifakulhatnak, elhalványodhatnak,vagy elsötétedhetnek idővel (néha ez sok év vagy évtized.) Sőt némelyek színűket jellegében is megváltoztathatják. Hadd mondjak csak egy játszadozós példát. Céklából, vagy nyári bogyós gyümölcsből (ribizli, szeder) készíthetünk szép, gazdag gyönyörű vöröses színt. Azonban ha mésszel keverjük, akkor legnagyobb meghökkenésünkre nagyon gyorsan (szinte a szemünk láttára) zöldesre fog ez a szín váltani!

A minőségibb művészi tubusos festékeken (olaj, akril, akvarell) ezt a tartósságot, fényállóságot, csillagokkal, vagy betűkkel jelzik, fokozatokban. Egyelőre viszont ha egy osztálytermet, egyebet festünk egy vagy néhány éves használatra ez valószínűleg nem egy gond, amin aggódnunk kellene. A legtöbb tubusos akril vagy vízfesték rendszerint meg fog felelni.

Művész (vagy akármilyen) olajfestéket ne haszáljunk színezni mert nem fog vízben (illetve az általunk használt lazúrok egyikében sem) oldódni.

Mennyi lazúr-oldatra lesz szükségünk?

Ezt így elméletben és általánosságban pontosan nem lehet meghatározni. Azonban hogy valami viszonylagosat mondjunk: ha például 2-3-4 ember lazúroz egy osztálytermet, akkor ha mindegyiknek van minimum néhány bögrényi, legfeljebb egy liter, másfél a fehér vödre aljában, az körülbelül elég kell legyen,- egyszeri átkenésre. Sőt lehet sok is lesz.

Frissen készítsük el a tiszta, átlátszó oldatot. Ez lehet pl. az akril-médium vagy  a Biofa “Lasur Malmittel 3110” tömény olajos-vizes emulziója. Az előbbi könnyen beszerezhető viszonylag. Az utóbbi gyönyörű illatú, természetes anyag, és nem olcsó.

Keverjünk be, azaz hígítsunk föl annyit, amennyi kb. elég lesz az első réteg lazúrhoz, és amit aznap fölhasználunk. Néhány nap alatt képes megromlani, szagolhatóan büdös lesz a vödörben a nyári melegben. Akril médiumnál ez a veszély kevésbé áll fönn. Tehát legyen kéznél 2,5-3-4 liter hígított emulzió. Kb. 6-7 szeresére higítjuk az eredetit, kövessük a használati utasítást.

Most kezdődik az izgalmas, művészi rész  (végre):

A fehér műanyag vödrünk aljába kinyomunk, példának okáért (ez csak egy teljesen viszonylagos mennyiség) másfél-két centiméternyi citromsárga víz- vagy akrilfestéket a tubusból. Ez így önmagában nagyon éles, vibrálós, fájdalmas és lehetetlen szín lesz. “Felmelegítjük” egy kis melegebb (kadmium) sárgávál. Az viszont jóval erősebb, ezért csak egy kisebb mennyiséget nyomunk vödör aljára. Pár evőkanálnyi kis emulziót (már a felhígítottból) a vödör aljába téve, egy kb. 15 mm-es erősszálú ecsettel elkezdjük szétdolgozni az akril vagy vízfestéket. Majd beledolgozzunk a következő színt is. A két fenti sárga együtt még mindig nagyon élesen, tisztán sárga lesz. Alkalmatlan önmagában arra, hogy ebben a színben létezzünk a kifestett térben. Akkor sem, ha hígítjuk. Hát még ha túl erős is.

Most tessék figyelni! Általános szabály:

Az elérni kívánt lazúr színt mindig megtörjük, letompítjuk a komplementer színnel egy kicsit.

Pl. a sárgánk esetében, ahogy azt a tubusból kinyomtuk, ahhoz egy icipici, mondjuk, fél-lencse maszatolásnyi lilát is hozzá keverünk. A lila, erős, sötét szín lévén, ez óvatosságot igényel, mert különben hamar szienna barnát kapunk, vagy sötét okkert, kellemes pasztell / tört sárga helyett. Biztonságosabb, hogyha van okkersárgánk és abból adunk 1-2-3 borsónyi mennyiséget a sárgához. A színhatás nagyon hasonló lehet, mintha ugyanezt morzsányi lilával tennénk.

Mindezek viszonylagos mennyiségek, csak a teljesen kezdőknek írom némi irányadásnak. A lazúrozó kell megtalálja a helyes színt ott és akkor.

Ugyanígy a naranccsal szemben a türkiz vagy kobaltkék, a zölddekkel szemben a vörösek, pirosak.

Jó ha több pigmentből jutunk el egy színhez, különben túl tiszta és vibrál. Emerald, viridián, vas-oxid, nedv-zöld, olívazöld színekből kombináljunk mondjuk kettőt, hogy nyerjünk egy bizonyos zöldet. Sőt ha kell, még tovább kékkel vagy sárgával, okerrel, barnával mozdítjuk a zöldet a kívánt irányba. És vagy a komplementerrel (zöldnél különféle pirosak, narancsok, vörösek, esetleg égetett vagy nyers szienna) tompítjuk, vagy okkeres, barnás színekkel, amik már önmagukban harmadlagos színek. (Ha ez az írás még teljesebb lenne, akkor itt most beiktathatnánk egy kis elméleti színtant. Sőt egy szín-evolúció tant. Azonban egyúttal feltételezem, hogy aki nekiáll lazúrfesteni egy termet, illetve többen, egy kis csapat, azok közt lesznek akik ezt már tanulták, pl. mint osztálytanítók, vagy szaktanárok vagy művészi vénájú szülők, stb.)

Persze nagyon jó, ha ezekkel a színélményekkel már ismerősök vagyunk papírlapon való festéssel.

Ha már megtaláltuk a színt, amit a terem falain látni szeretnénk, (és közben ügyeltünk hogy nyers színcsomók ne maradjanak – azt alaposan szétdörzsöltük, oszlattuk) akkor a tömény színt a vödrönk alján, szépen lassan oldani kezdjük még több tiszta, átlátszó, de már hígított emulzió lassú adagolgatásával és sok kevergetéssel. Élvezzük, ízlelgessük ezeket a pillanatokat. Ne rohanjunk vele. Legyen nálunk fehér papíros, próbáljuk ki azon is menetközben és ha szükségesnek látjuk, akkor apránként finomítsuk, módosítsuk tovább a színünket.

Amikor már a színerősséget is jónak ítéljük, akkor jön egy újabb izgalmas pillanat, hogy kipróbáljuk a falon. Ehhez keressünk először egy nagyon félreeső, eldugott helyet: mosdó alatt, sarokban ami amúgy tele lesz pakolva, stb. Egy kisebb, néhány tenyérnyi felületen, egy 3-4 colos (7,5-10 cm) ecsettel próbáljuk ki. Ha kell hígítsuk tovább, ha gyenge a szín, az kevésbé baj, különösen kezdőknél.

Most, kissé felbátorodva, a papíron és falon tesztelt lazúr emulzióval a vödrünkben és a nagy (teljes méretű) lazúr ecsettel a kezünkben keressünk egy nagyobbacska falfelületet,- de még mindig ne egy fő falat, hanem valami félreeső, félig takarásban lévő falacskát, pár négyzetméternyit,- és szépen kezdjünk el lazúrozni a gondosan kifestett, fehér, meszes vagy diszperzites falra!

A festés folyamatossága a falon, mint alapszabály: az ecset kezelése, a falfelület befogásának taktikája

Taktika? Ajaj. Bizony. Aki már jobban elmélyedt egyéb festékekkel (pl. diszperzit; ajtó, ablak zománc) való munkában, az jól tudja hogy a festék, gyakran száradási módjából, vagy megfolyásra való hajlamából és egyéb okokból kifolyólag, bizony “diktál”, dirigál nekünk, hogy hogyan kezeljük. Hasonló kihívásokkal kell szembenézniük azoknak is, akik művészileg festenek olajjal, akrillal, vízfestékkel.

Először is meg kell tanuljuk “lebontani”, látni, a festendő terünket, termünket: kisebb, egybefüggő felületekre “betördelve”. Ugyanis minden egybefüggő felületet egyhuzamban, egy nyugodt, folyamatos, belülről ritmikusan gazdag és egyenletes lendülettel kell végigfesteni. (Ez lehet kissé soknak tűnik vagy érthetetlennek, de majd ahogy dolgoztok, megértitek, ha még nem.) Miért is? Mert különben nagyon könnyen egyenetlen, foltos, világosabb és erősebb színű területeket, akaratlan, nem szándékolt formákat hozunk létre a falon, amik önálló életre kelnek a mi eredeti szándékunktól függetlenül. Formák kezdenek el megjelenni, rosszabb esetben zilált lesz a fal hatása. Ami ugye egy lelki, asztrális minőség. Vagy fizikális dirib-darab hatás. Mi viszont az éteri életerők szintjén igyekszünk teremteni, abból kiindulva. Úgyhogy tudatos teremtői, urai vagyunk az alkotói folyamatnak, a teremtésnek.

Második lazúr-festési alapszabály: Visszafele nem megyünk azon amit már épp befedtünk, kellően eldogoztunk , tehát ami már száradni is kezd.Egyszerre kb. egy legfeljebb 3-4 x 3-4 lábnyi  (1 láb=30 cm, gyakorlatilag egy felnőtt átlag lábhossza) (mintegy 1 m²⁾ felületen dolgozunk egy olyan közepesen nagy lazúrecsettel (ami max. egy jó nagy arasz széles és  kistenyérnyi a keskenyebb szélessége).

Próbálom példaszerűen elmagyarázni. Keressünk egy falat ami nem a legnagyobb. A magasság az minimum 2,30 méter lesz, de könnyen 2,50-2,70 is lehet, sőt sokkal magasabb is. Ekkor egy magasabb festőnek is kislétra, zsámoly stb. kell. Ha jobbkezesek vagyunk akkor könnyebb és természetesebb balról kezdeni, de ez nem annyira fontos. Elképzeljük hogy húzunk egy átlós vonalat ami alulról fölfelé haladva balról jobbra dől. Ahogy haladunk a festésünkkel, mintegy ezt a vonalat toljuk magunk előtt lassan. Ez a “wet edge”, a nedves szél, a vizes, még friss emulzió. Előttünk, ahová még nem lazúroztunk ott még még száraz az előkészített fehér fal. Ami festést magunk mögött elhagyunk, az viszont (különböző tényezők függvényében), lassabban-gyorsabban száradni kezd. Néha ijesztően gyorsan.

Amikor a nagy lazúr ecsetet belemártjuk az emulzióba, akkor gondosan, függőlegesen tartva (hogy az ecset szálai egyforma mélyen merüljenek), a vödör aljában lévő mintegy arasznyi-félarasznyi mély emulzióba (ez csak átlag példa, a gyakorlatilag használt emulzió mennyiségi szemléltetésének kedvéért) ejtjük egy pillanatra. De nem a vödör aljáig hanem csak fél-egy hüvelyknyire (1-2 cm mélyre). Ha úgy érezzük sok festéket vettünk fel, akkor rögtön kicsit megrázzuk vissza a vödörbe, hogy ne legyen túl vizes, mert az a falon is meg fog folyni és az ecseten is, vissza a kezünkre és nyakunkba. Az ecseten lévő mártásnyit kell úgy kikenni az ecsetből, hogy azzal mintegy néhány négyzetlábnyi/ félnégyzetméternyi felületet bevonunk az emulzióval. Mindez hozzávetőleges, Az ecsetünkkel próbálunk folyamatosan mozogni a falon, lemniszkátákat (nyolcas formákat) “rajzolva”) fürgén (de nem kapkodva)-komótosan. (Egy újabb ellentmondás: az egyensúly megtalálása végletek közt, harmonikusan.) Leírni ezt meglehetősen nehéz, viszont ha valaki látja, akkor hamar megérti miről is van szó. (Ezért készítettük a kis videókat, keressétek őket, próbáljuk csatolni.) Túl hosszan mélázni, szemlélődni itt most nincs idő. A fal szív, az olajos emulzió nagyon gyorsan “húzni” kezd: szárad, azaz ragacsos, gyantaszerűvé válik, köt, 1-2-3 percen belül. Ennyi időnk van az előttünk levő mintegy négyzetméternyi felület megdolgozására. A dolog mestersége abban is van hogy tudjuk: visszafele még meddig nyúlhatunk, ahol már szikkadt az emulzió, ahhoz hogy hozzányúlhassunk, anélkül hogy csak tovább rontanánk egy kisebb egyenetlenségen.

Viszont meg kell őrizni a nyugalmat, kapkodni sem szabad. Itt teljesen a pillanatban kell éljünk. Bár hosszasan nem szemlélődhetünk, de azon a kis felületen, OTT és AKKOR benne élünk a pillanatban és érezzük szinte a falat. A szemünkkel, az ecsetünkkel, egész lényünkkel. Megpróbálunk benne lenni, eggyé válni vele. Ugyanakkor azért el sem veszünk benne, hanem megvan az Énünk. Ha tudunk, próbáljunk meg belelazulni ebbe a felfüggesztett, feszültségszerű tudat és lélekállapotba. (Újabb ellentmondás.) Próbáljunk áramlani, siklani, lágyan táncolni. Meg kell előbb-utóbb érezzük és találjuk az egésznek a saját, belső ritmusát ami magából a dologból fakad. És az fog majd finomabban vagy láthatóbban is megjelenni a falon, lüktető ritmusként. Mint a tenger hullámai, vagy a hold pulzálása vagy a szellő finom futása a fűmezőn. Érezzük és élvezzük ami az ecsetünk sörtéjének vége közt és a fal közt történik. Ilyenkor csevegésnek, beszélgetésnek, rádióhallgatásnak, mobiltelefonnak helye nincs a teremben. Az alkotás felé való tiszteletlenség, az odaadás és a művészi, kézműves-iparos alázat hiányát jelzi, ha más dolgokkal foglalkozunk ilyenkor. Ne hagyjuk hogy átjárkáljanak mások ezen a teren most. Ha elértünk egy sarokig vagy más hasonló természetes határhoz (beépített szekrény, fal ki-, beszögellése) ott lehet majd megállnunk.

Megfolyások elkerülése

Ahogy haladunk rendszeresen nézzünk vissza (közelről) oda, ahol néhány perce, 5-10 perce festettünk. Könnyen előfordulhat, hogy a lazúr elkezd itt-ott lefele csordogálni, azaz megfolyik. Ha ezt még frissiben észrevesszük, javíthatunk rajta: lágyan áthúzunk rajta az ecsetünkkel ami már szinte szárazra épp ki lett kenve a falon. (Esetleg kéznél tartunk egy puha szőrű közepes méretű ecsetet külön erre a célra.)

Két lazúrfestő- együtt egyszerre

Ha magasabb a fal, akkor akkora felületet kell egyszerre vinni, ami lehet túl soknak bizonyul még egy haladóbb lazúrozónk is. Ha két lazúrozó megtanul együtt dolgozni, akkor ugyanabba a száradási időben csak fele annyi falfelülettel kell gondosan, szépen megküzdeni. Nyugodtabb a tempó, kevesebb a nyomás rajtunk. Célszerű ha a magasabb festő viszi a felső sávot, bár lehet ahhoz is zsámoly, létra esetleg állvány kell. Aki a felső sávot kezdi, az viszi a fal kb. fölső felét, és mögötte, mikor már haladt olyan kb. két lépésnyit (másfél méter) és lefele is leért középmagasságig, akkor mintegy őt követve, a nedves alsó szélhez elkezd becsatlakozni a második festő is. A felső pedig egy újabb fogást kezd a legfölső szegélytől, újra jobbra és lefelé haladva. Közben próbálnak egy átlós szögben (ami lehet a vizszintessel 45-60 sőt akár kb. 75 fokos meredekebb szögben is.) egy közös nedves széllel együtt, előre araszolni a fal mentén a másik sarok felé. Ha élőben láttuk, akkor ez egészen világosan érthető, miről is van szó.

Egészen magas fal esetében (4-5-6 méter), akár 3 lazúrozó is szükséges. A mellékelt videókon is egy ilyen helyzet látható.

Ha így szépen körbeértünk az egész termen, akkor van időnk szemügyre venni hogy minden rendben van-e. Ilyenkor már ne akarjunk újra belenyúlni, mert valószínűleg csak elrontanánk!

A padlót most frissen könnyebb lesz föltörölni. Az ecseteket ne hagyjuk megszáradni a levegőn mert begyantásodik az emulzió, vagy beszárad ha akril. Rövidebb időre a vödörben lehet hagyni, így nedvesen tartva, vagy kimossuk a csap alatt egy kis mosogatószerrel meleg vízben, vagy szorosan, légmentesen betekerjük egy műanyag zacskóba az ecsteket. Azonban a napi munka befejeztével mindenképp mossuk tisztára a lazúrecseteket, és lehetőleg függlegesen, szőrével lefelé, függesszük föl száradni másnap reggelig, árnyékos, jól szelőző helyen.

Nyáron, amikor meleg van, és ha jó időben ebéd előtt végeztünk egy réteggel, akkor, rásegítve nyitott ablakokkal, fél nap alatt megszárad és mehet az aznapi második réteg, még napfénynél, világosban késő délutántól. De ha egy egész napot szárad, még éjszaka is, az csak még jobb. Amit el akarunk kerülni az az, hogy feloldjuk a második réteggel az elsőt, ha az nem kellően száradt meg. Télen lehet hogy csak egy réteg fog menni: hosszabb száradási idő, rövidebb nappalok.

A második réteghez ne ugyanazt a színt használjuk. Ha sok maradt az elsőből, akkor használhatjuk azt alapnak, de módosítjuk. Például ha volt egy közép-zöldünk, vagy egy pirosunk (persze azért már letompítva, lágyítva a komplementerrel az első rétegben is) akkor elvihetjük vagy a melegebb, vagy a hidegebb tónusok felé, akár a zöldet, vagy a pirosat. Tehát egészen kis mennyiségű sárga-okkersárga, vagy pedig kékes színek hozzáadásával. Vagy ha haladóbbak vagyunk, akkor merészebb, egymáshoz nem annyira közeli színek kombinációjával is próbálkozhatunk.

Ahogy szárad a szín változni fog. Jó ha el tudunk menni, majd újra visszatérünk a terembe hogy friss szemmel lássuk. Másnap reggel ilyenkor várakozással teli, estleg kissé szorongva tér vissza a lazúrozó, hogy vajon mit is fog látni, És gyakran valami mást találunk ott másnap reggel, mint amit vártunk, vagy mint amire emlékeztünk, hogy mit hagytunk ott. Néha szebbet-jobbat, máskor meg rosszabat.

A második réteggel egyrészt majd fokozzuk a színhatást, de módosítjuk is a kívánt irányba. Hasonlóképpen rendszerint egy harmadik réteget is festünk. Sőt néha egy negyediket.

Elöfordulhat hogy a harmadik vagy negyedik réteg nem mindenhol, vagy nem egyformán kerül alkalmazásra, mert valamelyik falnak még több kell, mások, fényvisszaverés, árnyék stb, miatt nem egyforma erősen mutatkoznak.

A “fél-lazúr”

Igen, ilyen is van. Sőt hallottam olyan profi lazúrozóról, aki így dolgozott alapból.

Mi is ez a fél-lazúr?

A lazúr emulziónkhoz egészen kismennyiségű (mondjuk negyed vödörhöz pár kanál) fehér diszperzitet keverünk. De ez a tejes, matt fehérség ez különböző fokozatú lehet. Mivel az opak fehér “benyeli” a pigmenteket ezért több színező pigment, azaz akril vagy vízfesték vagy száraz pigment is kell. Miért vagy mire jó ez?

Ha elrontottunk egy falat, de azért nem teljesen, akkor mentjük ami menthető, anélkül hogy visszafestenénk újra az egészet teljesen fehérre. Ez a fél-opak, félig átlátszó lazúr részben át fogja engedni az alsóbb réteg(ek) színét, hagyja azt valamennyire megmutatkozni, részben el fogja fedni. Ahogy szárad, még fehérebb lesz, ezt próbáljuk meg belekalkulálni. És valószínűleg, a fehérsége miatt, egy újabb, tiszta, igazi lazúr réteggel újból, még ha vékonyan is, de át kell lazúrozzuk, hogy összhangba hozzunk a többi fallal.

Nagyvonalakban ennyi a fél-lazúrról.

A mennyezet

(Milyen szép magyar szó!)

Ezt már említettük korábban. Maradhat fehér is akár. De: ha nézegetjük egy ideig, lehet hogy úgy fogjuk találni hogy egy pici, vékony kis lazúr réteg jobban összhangba hozná a falakkal. De csak nagyon óvatosan, ne legyen túl erős. Mégiscsak a menny.

A homokszemcsés falfelület készítése

A korábban említett sokféle lehetséges, utólagos textúra, érdesség létrehozása közül ez a viszonylag legegyszerűbb,- legkönnyebben szinte bárhol beszerezhető anyagból és egyben a legolcsóbb. Az egyenletességét viszont nem lesz könnyű elérni, sőt igencsak el lehet rontani a dolgot. (Mint korábban: tessék kipróbálni és gyakorolni valami félre eső kisebb helyiségen, ahol nem nagy a tét.)

Ha teljesen tükörsímára glettelt a falunk, arra nehéz lazúrozni. Valószínűleg egy PVA nevezetű (olcsó, savanyú illatú) papír és hobbiragasztó vizes oldatával való alapozás szükséges, ha a fal még vadonat új és festetlen. Ez csökkenteni fogja az abszorbciót, a túlzott szívóképességet.

Finomabb szemcséjű, egészen finom, kvarc homokra lesz szükségünk. Sajnos mikrométerben nem tudom megadni. Lehet készen is kapni ilyen keveréket, pl az Aglaia készíti, gyönyörű illatú, növényi illóolaj kötőanyagokkal. Hátránya: külföldről kell valószínűleg megrendelni és nagyon drága lesz. A nem öko változatát azonban olcsón, könnyen, egyszerűen mi magunk is elkészíthetjük. Feltéve ha találunk megfelelően finom homokot. És a kérdés persze, hogy képesek leszünk-e egyenletesen fölhordani a falra.  Mintegy félig vagy kétharmadig tele vödör közönséges diszperzitbe keverjünk bele homokot. A pontos mennyiséget nem tudom megadni, de talán kb. egy-két bögrényi homok egy nagyobb fél vödör fehér diszperzithez lehetne az irányadó. Alaposan keverjük el. A használat során is szinte állandóan kell majd kevergetni, mert gyorsan le tud ülepedni. Erősebb, közepesen merev szőrzetű, nem túl nagy, közepes lazúr-ecsettel lehet fölhordani. Esetleg 5-6 collos zománc ecsettel. Hengerrel is lehet. De akárhogy is, külön ki kell ismerni a csínját, nem egyszerű.

Mártunk, és a felületen jól helyezett ecsetvonásokkal “festjük”, kenjük a homokszemcsés, sűrű, diszperzit-masszát. Nem sokat lehet ide-oda kenegetni, mert visszaszedjük a szemcséket.

Nagyon kell figyelni, megfelelő szögben, lapos fényben, hogy lássuk, ne csak a fehérséget, hanem a szemcsék sűrűségét a falon. Nagyon fontos, hogy nagyon egyenletes legyen.

Ha megszáradt, de nagyon alaposan, (minimum másnapig várunk, vagy akár másfél nap is télen) akkor átkenjük egy tiszta fehér diszperzit réteggel, amibe nem kevertünk homokot. De valószínűleg még jobb ha kettő festékréteget is ráhordunk az első homokos rétegre. Óvatosan kell festeni a második réteget, hogy ne dörzsöljük le a homokot.

Ha nem alkalmazunk két plusz fehér  réteget, akkor majd később, a lazúrozásnál a homokszemcsék tetején könnyen előfordulhat, hogy le fog kopni a fehér, és barnás, szürkés parányi pontok tompítják csúnyán a színünket, és továbbá az emulziós festéket se szívja be kellően a két (egy homokos és egy tiszta) diszperzit réteg. Alaposan ki kell száradjon, mert különben a lazúrecset lekoptatja a fehéret a homoszemcsékről.

Ha módunkban áll, akkor szép és garantáltan egyenletes hatást érhetünk el üvegszálas textilszövésű tapéta fölragasztásával. Ezt szintén többször, minimum kétszer fehérrel át kell kenni. Különféle mintázattal és textúra erősséggel lehet kapni.

Sok egyéb, kisebb és nagyobb dolog már nem fért bele ebbe az írásba, és még további sok száz apró fogás van. Például, egy további kérdés hogy hogyan festjük az ajtók, ablakok fafelületeit? Milyen fafestékkel? Milyen hatás elérése lenne kívánatos? Valószínűleg valami anyagibb, földi hatás. De lehet-e valami jobbat mint a hagyományos ajtózománc?  Most a legutolsó munkánkon elkezdtem feszegetni ezt az eszétikai kérdést (kollégáim és a megrendelő felé) és próbáltunk anyagot és festési módszert találni, kikisérletezni a válaszra. Többet erről majd később.

Aztán szociális jellegű kérdésekről sem szóltunk még: például a csapat fölépítése. A lazúrozó csapat és a megrendelő (közösség?) kapcsolata.

Ami most a lazúrfestés az valószínűleg nagyon sokat,  számunkra egyelőre még ismeretlen és elképzelhetetlen  módon tovább fejlődhet a jövőben. Én arra alapoznám ezt a feltételezésemet, hogy mind látásunk és szellemi értésünk, valamint teremtőerőink lehetőségei , többünk szerint is, még nagyon kevéssé vannak kiaknázva.

 

A lazúrfestés általam leírt módszerének kialakulása

Szeretném hangsúlyozni, hogy az általam használt és leírt technika, és anyagok választása, használata nem az egyetlen lehetséges és üdvözítő módszer. Engem a sors mintegy “véletlenül” összehozott a lazúrozással és néhány lazúrfestővel 1996-tól kezdve Angliában. Valahogy mindezidáig nem volt alkalmam szélesebb körben, más, európai (értsd : kontinentális) lazúrozókkal dolgoznom, találkoznom eszmecserére vagy tőlük tanulnom. Az általam leírtak azok lehetséges technikák és anyagok, amelyek használata kb. három évtized folyamán alakult ki, csiszolódott (szintén részben más korábbi lazúrozóktól átvéve) a dél-angliai Forest Row-béli Gerard van Dyck és Martin Schmandt vezette kis csapat gyakorlatában. A munkák főként Anglia, Észak-Írország, Írország és Izland, leggyakrabban antropozófiai (vagy néha egyéb) irányultságú intézményeiben, leginkább a fogyatékosokat gondozó, foglalkoztató, őket testileg, lelkileg, szellemileg ápoló “camphill” közösségekben, Waldorf (Steiner) iskolákban, irodákban, színházban, a Keresztény Közösség istentiszteleteinek épületeiben és kereskedelmi-szolgáltató létesítményekben kerültek kivitelezésre. Ezek méretükben váltakozóak és építészetileg, sőt szociálisan is változatosak voltak. Voltak helyek, ahova többször, sőt rendszeresen visszajártunk, -járunk huszonéve. Én magam csupán a munkák egy részénél voltam jelen, nem mindig.

Lazúr körkép: Nagy-Brittania és Magyarország általános helyzete

Sajnos, – már amennyire kevéssé, rálátok az itteni, brit helyzetre, – a lazúr falfestés ügye nem olyan rózsás. De lehet én vagyok nagyon kevéssé tájékozott vagy pesszimista. Vagy túl idealista reményeimben és elvárásaimban. Mivel ez a falfestési technika egy mélyebb művészeti-esztétikai alapon nyugszik, ami viszont egy még mélyebb szellemi igényből és ideából fakad (antropozófia) ez kissé nehezíti, nemcsak hogy a szélesebb körben való elterjedését, hanem már eleve jelentőségének, értékének föl-, illetve elismerését. A plusz anyagi költségeken, és néha hosszan tartó előkészítéseken túl, a legnagyobb akadály pontosan a már bevezetésben tárgyalt, a jelen kor emberének lelki, pszichológiai beteges volta, merevsége, a vizuális művészet válsága, üressége. (Tessék elmenni egy Royal Academy Summer Exhibition-re Londonban. Persze, most plandemic van, de előtte.) A vizuális kultúra helyzete, mint az egész emberiségé, válságos. Tulajdonképpen ez gyakran az emberi értékek, az egyéni és összfejlődés irányának nem-látása, vakon tévelygés.

Az iskolákban, itt Brittaniában is, lazúroznak. Talán valamivel jobban, mint otthon, de még azt se tudom biztosan. Élt itt Angliában nemrég egy ember, a néhány éve elhunyt Robert Lord (Angela Patten/Lord, festőművész, tanár és antropozófiai festészeti könyvek szerzőjének volt férje) aki valaha egy ismertebb, bár lehet kissé ellentmondásos lazúrfestő és vállakozó volt, és aki többek között Hollandiában, a nagy üzleti világban és a londoni Rudolf Steiner House-ban is lazúr-festett.  Ő és Angela próbáltak elindítani, -elindítottak,- egy lazúrfestő képzést, iskolát itt a dél-angliai Sussex megyei Forest Row környékén, amit a svájci dornachi Goetheanum (antropozófia évszázados székhelye) is elismert (volna?). Azonban az iskola, különböző okokból kifolyólag nem igazán tudta kifutni magát és/mert Robert időközben meghalt. A brit szigeteken itt-ott helyileg, elszigetelten egymástól, dolgoznak lazúrozó egyének, akik a helyi Waldorf iskolák, camphillek igényeit szolgálják. Azonban ők/mi nem igen tudunk egymásról. Nincsen fóruma, szövetsége, se számottevő, aktív és értő, ismert vagy elismert szakemberei az ügynek, se művészeti, szakmai képzése, továbbképzése az arra érdeklődőknek vagy a lazúrozást alkalmilag művelőknek. (Itt ebből, csak ebből, az igény szűkössége miatt, tudtommal senki nem tud megélni.) A New View a brit antropozófiai mozgalom legnépszerűbb negyedéves magazinja. Ebben, több éve, Gerard barátom próbált egy cikkel némi világosságot és színt hozni az antro életbe,-úgy tűnik kevés visszhanggal. Jövőre (2021) ugyancsak ő, fontolgatja, hogy esetleg egy nyári képzést tartana a Tobias School of Art-ban. Az ő technikai és Martin színtudása az alapja a csapat által több mint húsz év alatt elvégzett rengeteg lazúrmunkának a brit szigeteken. Azonban úgy tűnik, nincsenek jelentkezők, akik a stafétát átvegyék itt Gerardtól.

Nagyon érdekelne hogy megtudjam mi a helyzet, nemcsak Nagy-Britannia antro zugaiban, hanem például Németországban vagy Hollandiában. Ha lehetőség adódna, szívesen együtt dolgoznék ottani lazúrozókkal, hogy tanuljak tőlük, hogy fejlesszem, ne csak a technikámat, hanem egyáltalán a dolog mibenlétének megértését. Hogy tudjunk egymásról, hogy a közös tudat erősítse az ügy, a művészi, szellemi, esztétikai alkotás, teremtés ügyét.  Szerintem hasznos lehetne, és előbb-utóbb talán szükségszerű is lesz, egy nemzetközi lazúrfestő fórum és szövetség létrehozása is. (Hacsak nem van már ilyen, csak én még nem tudok róla?) Ismeretterjesztő kiadványok, netes fórumok, tanfolyamok, közös lazúr-festő események létrehozása.

Magyarországi lazúr helyzet és a következő lépések

Mint korábban fejtegettem, úgy tűnik Magyarországon is eléggé gyerekcipőben jár még a lazúr falfestés ügye. Viszont innen-onnan hallottam érdeklődést, hogy néhányan szeretnének többet megtudni erről, vagy jobban elsajátítani a módszert. Biztosan kell legyen néhány ember otthon is, aki konyít valamit a dologhoz, és óvodákban vagy egyéb helyeken titkosan műveli… Ezzel az írásommal, és annak közreadásával egy régebbi szándékomat váltom most valóra. Először is szeretném megosztani a tapasztalataimat és “ismereteket terjeszteni”, másrészt fölszítani a lazúrozás ügyének tüzét, harmadrészt megszólítani és előhívni az inkognitós, az ismeretlenség homályában tevékenykedő kollégákat és összehozni az ez iránt újonnan érdeklődőket is. Amit szeretnék majd fölajánlani, ha lesz rá érdeklődés, az az, hogy valamilyen formában és módon a gyakorlatban is együtt lazúrfessünk. Közben, addig is, jó lenne a már létező tapasztalatokat megosztani. Szerintem lehetséges egy fölébredt és táguló “lazúr-tudat”-tal lehívni egy szellemi és gyakorlati közösséget, munkatársak közösségét egy nemes feladatra, ide a földre. Magyarországra is, és talán az egész antropozófiai világba. Ahogy mondjuk az euritmistáknak vagy biodinamikus gazdáknak is vannak közösségei, fórumai. Ha kapnék valami visszajelzést, hogy milyen módszerekkel, anyagokkal, eszközökkel és milyen sikerrel dolgoztok és milyen nehézségekkel szembesültök, és ha mindezt egymással is meg tudnátok osztani, addig is, amíg személyesen találkozunk, az már egy jó kezdeti lépés lenne, és mindenki javát szolgálná. Azt javasolnám, hogy ha van erre igény és érdeklődés, akkor valami internetes fórumot lenne célszerű létrehoznunk. Egy olyan formátumot, ahol ki-ki föltehetné a tapasztalatait (kezdhetnénk mindjárt ezzel az írásssal és a bemutató kis videókkal) és kérdéseket is be lehetne írni. Ennek a technikai (IT) részéhez én nem értek. Ha esetleg valaki magára vállalná…

Vannak ugyanis rövid kis videófelvételeink, amik azt mutatják be hogy három lazúrozó hogyan fest egy magasabb falat, egymás felett/ alatt dolgozva a falon, mozgatható, gurulós állványról. Itt a folyamatos ecsetmozgás, annak ritmusa, és a három lazúrozó összehangolt mozgása lenne a megfigyelendő, -és valószínűleg sokaknak tanulságos,- dolog. Ezt a videót szeretnénk szintén elérhetővé tenni.

A személyes elérhetőségemet illetően: huszonéve készülök hazaköltözni Magyarországra. (Barátaim ezen már csak mosolyognak.) (Kálmán István ezt már nem érheti meg, ő indított útra ’95-ben). Az utóbbi mintegy hat évben egyre többet vagyok otthon és rendszeresen utazgatok, utazgattam Anglia és Magyarország között. A nemzetközi utazások most viszont egyre bizonytalanabbaká válnak, ahogy írom e sorokat 2020 szeptember közepén. 2021 nyár végétől, ősz elejétől reményeim szerint otthon személyesen is elérhető leszek, többek közt, lazúr ügyben is.

Az otthoniak közül nemrégiben két lelkes lazúr érdeklődővel kerültem kapcsolatba, akiknek a nevét itt meg kell említsem: Türkössy Szilárd és Vadinszky Orsi. Orsi szervezi/ kezeli ezt az írást is többek között, hogy otthon eljuthasson az érdeklődőkhöz.

Saját elérhetőségem:

Juhász Zoltán     E-mail: zoltanjuhasz(kukac)hotmail.com

Jó munkát, színes lazúr játszadozást és gyümölcsöző, felemelő együttműködést kívánok minden lazúrfestőnek!