Összes írás

Felhívás a kihívásokban

Azt valljuk, hogy gondolatainkkal, félelmeinkkel, vágyainkkal, tetteinkkel hatással vagyunk a világra, még ha nem is egyértelműen látható vagy kimutatható az összefüggés. Sokan ezért meditálnak vagy imádkoznak, hogy saját erőiket úgy rendezzék, hogy segíteni, alakítani tudják a folyamatokat, vagy segítséget kérnek az Égiektől, hogy erőt adjanak és gyógyítsák az embert, a világot. Mi e szemléletben szeretnénk elérni azokat, akik hasonlóan vannak jelen a világban, és akik törekednek arra, hogy változást idézzenek elő a világ jelenlegi alakulásában. Ezért egy felhívással fordulunk hozzátok:

Minden nap ugyanabban az időben, este 21.00-kor mondjunk egy imát/fohászt/mondást…

Sors-kérdések 2021

a választás szabadsága – a szabadság választása
a választás felelőssége – a felelősség választása

2021 vége felé járunk. Most már elmondhatjuk, hogy úgy tűnik, az emberiség valamit végérvényesen maga mögött hagyott. A világ már sohasem lesz olyan, mint volt. Ez lehet, hogy nem is olyan nagy baj…

Mindennapi kenyerünk

A bevásárló közösségek akik újjá szervezik a gazdaságot.

Ez az írás a bevásárló közösségek, mint alulról építkező civil szerveződéseket szeretné bemutatni, azzal a szándékkal, hogy az országban sokasodó bevásárló közösségek egyre jobban megtalálják értő fogyasztóikat,  a termelők ezáltal kiszámítható piacukat, valamint olyan csoportok, közösségek alakulásának motiválója kíván lenni, mely segíti a felismerések által újabb közösségek létrejöttét.